Az apa szerdán vitte el a kicsi gyermekeket azután, hogy már tudta: a törvényszék jogerősen megvonta tőle a hétközbeni pár órás kapcsolattartás ideiglenes jogát. A kicsiket pedig vissza sem vitte az anyukának. A rendőrség hiába keresi napok óta, sem az apa, sem a gyermekek nincsenek sehol. Pontosabban valahol azért mégis csak vannak: egy többszörösen jogerősen elítélt bűnöző ügyvédnő irodájában, aki a kamarai korrupció révén lehet még mindig ügyvéd annak ellenére, hogy ráadásul éppen ügyvédként, hivatalos eljárásokban elkövetett bűncselekmények miatt (is) ítélték el. Vagy legalábbis ott voltak pénteken este, amiről az anya értesítette a rendőrséget is, miután őt magát oda szerették volna csalni azzal, hogy a gyerekeivel megzsarolva kicsikarnak majd belőle valamilyen nyilatkozatot. Az V., a XIII., és a XI. Kerületi Rendőrkapitányság egymásra, valamint a gyámhivatalra mutogatott, egyik sem volt hajlandó lecsapni és tetten érni a gyermektolvajt és az őt segítő, felbujtó ügyvédet annak ellenére sem, hogy az eltűnt gyermekekre körözést kellett (volna) kiadniuk, másrészt miután a gyermekek tartózkodási helyét már kijelölte a bíróság, így felmerült a kiskorú elhelyezésének megváltoztatása (bűncselekmény) megalapozott gyanúja is, aminek okán kötelességük lett volna elfogni a kiskorú gyermekekkel bujkáló apát is.