CZENKIZMUS - AZ ÓBUDAI PANELLAKÓ CZENKIK, AVAGY A KÉSŐ KÁDÁRI UTÓKOR VISSZAKÖSZÖN...

Többen szegezték nekem a kérdést a megdöbbentő esetek, és különösen az 55. születésnapomon történtek kapcsán:

Mégis csak egy diplomás tanítónőről van szó, akinek valahogy csak le kellett érettségiznie, aztán pedig el kellett végeznie egy főiskolát, ott pedig vizsgáznia kellett többek között neveléselméletből is. Ráadásul nincs adat arra, hogy szeretőt tartana - és esetleg ez tenné vakká és süketté -, sőt számos jel utal arra, hogy még csak nem is éppen közömbös a gyereke apja iránt.

Felvetették azt is, hogy ráadásul nem egyedül él, ott vannak a szülei, a rokonai, nem igaz, hogy senki nincs köztük, aki észrevenné, hogy mi történik, hogy mit művel a gyerekkel, a gyereke apjával, és igazából persze önmagával is.

Nem igaz, hogy egy ügyvédnek ilyen hatalma lehet egy tanult ember felett.

Igen, mindez joggal merül fel egy gondolkodni képes átlagemberben. Ahhoz, hogy választ kapjunk ezekre a felvetésekre, ismerkedjünk meg talán a "czenkizmus" fogalmával, lényegével, tartalmi elemeivel:

Ezt a fogalmat én alkottam meg, és már most előre bocsánatot kérek mindenkitől, akit ugyancsak Czenkinek hívnak és természetesen semmi köze mindahhoz, amit mondani fogok, ahhoz, aminek ezt a nevet adtam. Számomra mindez az óbudai panellakó Czenkik kapcsán vált élő valósággá, ezért kötöm hozzájuk, és neveztem el magát a jelenséget róluk. (Nyilván nincsenek persze egyedül, nem csupán rájuk jellemző az, amit mondani fogok. Ha csak rájuk lenne jellemző, akkor nem is lenne értelme elmondanom. Éppen az adja meg az értelmét az értekezésemnek, hogy nem egyedi jelenségről van szó, hogy a késő kádári utókor egy máig élő izmusa az, amiről beszélni fogok, amitől nem egyedül én szenvedek, és ami nem egyedül engem és az én gyermekemet fenyegeti.)

Így hát mindenki, aki találkozott már ezzel a jelenséggel, vagy éppen ugyanúgy szenved tőle, mint én, vagy a kislányom, az bátran helyettesítse be a számára éppen megfelelő nevet az izmus jelzőjeként a Czenki helyére. Számomra viszont mindez a czenkizmus.

Mindenek előtt rögzítsük: a világon a legjobban az emberi hiszékenységből, illetve az emberi butaságból lehet profitálni, mert ez sajnos örök. Mindig volt, van és lesz is mindig, amíg ember él a Földön.

Másrészt a tudáspiramis lefelé szélesedik: a tömegének mintegy a fele az alsó ötödében gyűlik össze. Ezért mondhatjuk, hogy az "egy ember egy szavazat" típusú demokráciának nevezett anarchia valójában a hülyék uralma. (Pontosabban a hülyék által pozícióba juttatott szélhámosok uralma, mert hogy a hülyéknek persze magából a hatalomból nem sokat juttatnak az általuk megszavazott szélhámosok.)

Buta mindig több volt, mint okos, és ez így is természetes, így találták ki magát a rendszert. Egy zseni agyát milliók agyával sem lehet pótolni, viszont ami ennek az egy zseninek az agyában megszületik, azt valóra váltani, a gyakorlatban megvalósítani mindig milliók munkája révén lehetséges csupán. (Ahogy a hangyák között is elég egy királynő, aki gondolkozik, de amit kitalál, azt milliónyi egyszerű "közkatona" váltja valóra.)

Hogy az embert honnan kell zseninek, és honnan kell butának tekinteni, arra nagyjából egységes elméleti elképzelések léteznek, és általában a többé kevésbé számszerűsítve pontosan meghatározható IQ - intelligencia szint - értékhez kötik.

Önmagában a butaság bár nyilván nem erény, de nem is bűn, és nem is feltétlenül tragédia. Viszont kezelhetetlen! Arra ugyanis volt már példa - persze nyilván nem túl gyakran -, hogy egy gonosztevő élete végére megtért, istenfélő ember lett belőle, és hittérítésre adta a fejét, de arra, hogy az üres fejbe agysejteket sikerült volna injektálni, arra még nem volt példa, és valószínűleg nem is lesz.

Viszont ha az alacsony képességű ember tisztában van a lehetőségeivel és el tudja magát helyezni a palettán, akkor nem okoz problémát, sőt értékes, társadalmilag hasznos életet is élhet. Ehhez persze az kell, hogy beálljon a sorba, és kövesse a piramis csúcsáról érkező utasításokat, tanácsokat.

A baj akkor van, amikor a buta nem tudja magáról, hogy buta, sőt épp ellenkezőleg: mindenkinél okosabbnak, sőt kifejezetten tévedhetetlennek képzeli magát és senkitől semmilyen tanácsot nem fogad el, sőt meghallgatni sem hajlandó a tanult ember gondolatait.

Amikor a butaság konoksággal párosul, akkor alakul ki történelmünk eddig ismert legkártékonyabb embertípusa.

Ebből a típusból faragta meg a saját társadalmi bázisát a bolsevizmus. Nélkülük sosem válhatott volna valósággá a világ feje tetejére állítása: a proletárdiktatúra, ahol a hülye diktálhatott az okosnak. És nélkülük nem halt volna meg több száz millió embertársunk. (Mert ugye a bolsevizmust még véletlenül sem agyalágyultak találták ki, de agyalágyultak milliói nélkül sosem tudták volna megvalósítani!)

Akik tehát azt kérdezik tőlem, hogy például dr. Regász Mária mégis hogyan lehet képes a hatalma alá hajtani másokat, miközben egy átlagos képességű ember azonnal átlát rajta, azok talán tegyék fel azt a kérdést is, hogy hogyan lehettek képesek a kommunisták százmilliókkal elhitetni, miszerint a világot a prolinak kell irányítania...

Ha a czenkizmus lényegét röviden kellene összefoglalnom, akkor ennyit mondanék: a végletes butasággal fuzionáló végletes konok erőszakosság, amihez társul még a határtalan ostoba önzés, illetve egoizmus.

Az óbudai panellakó Czenkik meghatározó tulajdonsága ez. Minden más - mindaz, amire a kérdéseiket hozzám intézők választ keresnek - ebből fakad, és végső soron ezzel magyarázható.

A család "agytrösztje" a nagymama - aki csupán felvette a Czenki nevet, mint feleség -, a késő kádári utókor itt felejtett maradványa. Szándékait illetően alapvetően nem rosszindulatú, és erényeként kell elismerni, hogy ő legalább dolgos. Viszont azok közé tartozik, akik elhitték, hogy nekik iskola és tanulás nélkül is több eszük van, mint annak a mihaszna értelmiségnek. Hogy a tudás velük születik, nem kell érte tenniük semmit. Mamóca évtizedeken át nap, mint nap következetesen harcolt az osztályellenséggel - a léhűtő értelmiséggel - szemben, követte tisztességgel a pártdirektívákat.

Soha nem gyógyuló traumaként hatott rá a proletárdiktatúra bukása. Addig mindig megmondták neki, hogy mi a helyes, mit kell tennie, hogyan kell élnie. Most meg egyszer csak ott maradt a nagy éterben egyedül. Sehol egy párttitkár elvtárs, sehol egy nagy útmutató. Szerencsére rátalált az ATV csatornára, ahol a "drága Bolgár úr", és a még talán annál is drágább Német Sándor felkarolták a magukra hagyott elvhű prolikat, és igyekeztek betölteni az életükben a szocializmus megszűnésével keletkezett űrt. Mamóca a rossz nyelvek szerint be is ragasztotta a csatorna váltót, nehogy valaki még elkapcsoljon az imádott megmondó embereiről, és valami nagy bölcsességről lemaradjon. (Hogy mit tanult tőlük, azt nyilván nem szükséges különösebben részleteznem. Amikor arra kértem, hogy hallgassa meg, amit mondok, mindkét fülét tüntetőleg bedugta - mint annak a bizonyos három emblematikus majomfigurának az egyike -, majd gyűlölködő grimasszal felém azt mondta: "Én nem hallgatom meg magát! Én olyan körökben mozgok, hogy maga nem tud nekem olyasmit mondani, amit én ne tudnék jobban magánál!")

A nagypapa - a család tutyija (papucsnak minősíteni alapos túlzás lenne!) - valaha valamivel jobb képességekkel született, viszont miután alávetette magát a nagymama uralmának, idővel teljességgel eltűntek az önálló gondolatai. 40 éve ha nem is keményen, de folyamatosan iszik, aminek az lett az egyenes következménye, hogy már 5 évvel ezelőtt sem tudta megmondani reggel 9-kor egy tárgyaláson, hogy mi a végzettsége. Bármit kérdeztek tőle, a válasza az volt, hogy "amit a feleségem mondott..." (Amikor 2009 őszén váratlanul kénytelen volt a mama nélkül egyedül nyilatkozni, azt mondta, hogy nekem nincs gyerekem, mert ők előbb értek oda a kórházba, mint én, és ők hozták haza a gyereket, tehát az övék...)

Melinda a képességeit tőlük örökölte. Ezzel pedig jobbára mindent elmondtam a probléma gyökerét illetően.

Igen, érettségiznie persze kellett, ahogy később államvizsgáznia is kellett, többek között neveléselméletből is.

Most erre mit mondhatnék?! Amikor én érettségiztem - 1978-ban -, érettségizett embernek lenni még jelentett valamit. Nézzük talán meg, hogy ma mennyit jelent. Ami pedig a tanítóképző főiskolát illeti, nos az egyik osztálytársam annak idején tanítónőnek jelentkezett. Az osztályfőnököm pedig a következő jellemzést adta róla: "Gyenge képességű, de tanítónőnek jó lesz." (És ezt 1978-ban írta, azaz már akkor ezek voltak a távlatok!)

Talán emlékeznek még minden idők legnagyobb pedagógus tüntetésére a Kossuth téren, amit saját kormányának Fodor Gabriellája ellen hívott össze Szöllősiné. Két fiatal kollégámmal felvettük a legszebb öltönyünket, nyakkendőt kötöttünk, frissen megborotválkoztunk, és indultunk az iskolánk képviseletében a demonstrációra. Aztán amikor odaértünk, a tömeg azt hitte, hogy a kormány képviselői vagyunk, és nyilatkozatokat akartak kérni tőlünk. Mert hogy el sem tudták képzelni, hogy egy pedagógus így is kinézhet. A tér nagyjából 50.000 főnyi rosszul öltözött, a társadalom perifériájára került, nyomorult szedett-vedett társaságból állt. Mit mondjak: számos iskolában tanítottam, voltam éveken át gimnázium igazgató is, jártam igazgatói értekezletekre. Három középiskolából kettőben garantáltan idült alkoholista volt az igazgató! Férfi, vagy nő, nem számított. Inni kellett neki, mégpedig töményet, ráadásul munkaidőben! A pedagógus társadalmat módszeresen züllesztették le a proli diktatúrában, és ez folytatódott a szocializmus bukását követően is. Sőt! Csak most ért igazán a tetőfokárra az esztelen liberalizálás behozatalával.

Melindát ráadásul a Szent István Általános Iskolában kifejezetten jó munkaerőként értékelik! (Ezek szerint ő még a jobbak közé tartozik.) Én intéztem el egy politikai önkormányzati kapcsolatom révén, hogy ide felvegyék. Azt mondtam nekik, hogy bár Melinda tele van szorongásokkal, félelmekkel, problémás eset, viszont éppen amiatt, hogy nagyon alulról jön, van benne egy már-már beteges bizonyítási kényszer, illetve becsvágy, ami ugyan az ő szempontjából pszichés probléma, viszont egy munkaáltató számára meg kifejezetten hasznos, hiszen Melinda kezét-lábát töri majd, hogy megfeleljen, hogy bizonyítson. (És ebben nem is tévedtem. A probléma nem ebből adódott, hanem abból, hogy az ugye minden normális anyuka számára világos lett volna, hogy itt viszont nincs több cirkusz, ez itt a belváros, nem az óbudai panel-telep. Melinda azonban nem értette meg, hogy az életben vannak írtatlan szabályok: hogy ha nekem valaki valahol állást szerez, akkor nem kezdek éppen vele szemben konspirálni ezen az álláshelyen. Azt meg végképp nem fogta fel, hogy egy iskolában nem lesz kifejezett erény, ha egy tanítónő rendre kénytelen kimaradni a munkából, mert a gyermekét veszélyeztető abszurdumok miatt sorozatosan idézik a hatóságok.)

Egy biztos: Melinda azzal, hogy leérettségizett és elvégzett egy főiskolát, a szüleinél lényegesen műveltebbé vált, ami nem lényegtelen!

Viszont a képességein ez jottányit sem változtatott. Ugyanúgy önállóan életképtelen maradt, ahogy az volt korábban is. Ugyanúgy nem alakult ki önálló értékrendszere, értékszemlélete, ahogy korábban sem. Ugyanúgy nem tudja ma sem megkülönböztetni a jót a rossztól, az erkölcsöst az erkölcstelentől, az elismerésre méltót a visszataszítótól, ahogy korábban sem tudta. És ugyanúgy nincs ma sem emberismerete és élettapasztalata, ahogy nem volt korábban sem. Ma éppúgy nem tud különbséget tenni a jó tündér és a sátán között, ahogy eddig sem tudott.

És ma ugyanúgy másoktól - az anyjától és most már dr. Regász Máriától - függ, ahogy eddig is.

És ami a lényeg: a környezete sem változott semmit. A szülei között nőtt fel, a czenkizmus emlőin nevelkedett. Neki ez volt a minta, az igazodási pont. A butaság, a konokság, és a határtalan önzés. Hogy mindenki hülye, csak mi tudjuk megmondani a tuttit. Hogy mindenki le van sz@rva, csak mi számítunk. Mi és a köreink - a "jó társaság" -, akiket természetesen a hozzánk hasonlók, vagy nálunk (is) alacsonyabb szinten állók közül válogatunk ki. De a lakókörnyezete - amely egyben a baráti környezetet is jelentette számára - hasonlóan a társadalmi szubkultúra szintjét jelentette, és jelenti ma is. Leginkább egy egykori szoci munkásszállóra emlékeztet, ahol a deklasszált alkoholista proli keveredik a roma világgal. Az árkádok alatt nyilvánosan élik a magánéletüket. Ordítoznak, isznak, nem egyszer még a szexuális életüket is ott folytatják. (Vagy jobb híján a parkolóban.) Kézről kézre vándorolnak az asszonyok, a feleségek, mindenki mindenkit "kipróbál" ...

Melinda ugyan a munkahelyén már értelmiségiek közé került - ott legalábbis kultúremberek között van -, de munka után szalad haza a saját miliőjébe. Mert valójában ma is ott érzi jól magát. A szubkultúrában. Már csak azért is, mert az kéznél van, azért nem kell egy lépéssel sem odébb menni. Melinda pedig végtelenül lusta, olyan, mint a macskám: legszívesebben egy fotel karfáján elnyújtózna és heverészne napestig. Ezért volt az, hogy a barátja is egy emelettel felettük lakott. Igaz, hogy csak 6 elemije volt, igaz, hogy ráadásul az ördög önbizalommal telten elmosolyodott, ha rá nézett, de ott volt kéznél. Ha Melindára rájött, nem kellett elmennie mondjuk 200 méterrel odébb, ahol már lett volna esetleg egy nívósabb valaki is. A fiatalember ráadásul Melinda barátnőit is kipróbálta, szóval így éltek édes sokasban a panellakó Czenkik elégedetten az élettel. (Mint tudjuk: a panelban egymásnak mutogatják és osztogatják a lányokról készült szex, illetve pornográf képeket - köztük Melinda képeit is -, de arrafelé ez is természetesnek számít. Más a világ végére menne onnan, ahol róla, vagy a gyerekéről ilyen képek keringenek, de a panellakó Czenkiket ez egyáltalán nem zavarja. Ki tudja, talán még büszkék is rá. Végtére is jó kis dögös képek, mit szégyelljük tehát! Az pedig még csak fel sem merült Melindában, hogy ha már a Czenkik miatt nem is, legalább a gyerek miatt kellene onnan minél messzebbre menni, mert ugye csak idő kérdése, hogy a lakók valamelyike mikor tesz majd a kislányunk elé egy-két ilyen "dögös" képet az édesanyjáról, aminek könnyen elképzelhető hatása lesz a gyermek érzelmi, lelki fejlődésére.)

Mindennek ismeretében nem meglepő, hogy Melinda olyanná lett, amilyen. Érthető, épp csak elfogadhatatlan, és eltűrhetetlen. Az pedig végképp elfogadhatatlan, hogy az én kislányomat ugyanebbe a szocializációba kényszerítsék bele. Hogy számára a családban a férfi mintaképe a "papa" legyen. A papa, aki ha odamegy az utcán megkérdezni valakitől, hogy mennyi az idő, már 5 lépés távolságról védekezően kitartja a kezét a másik, mondván, hogy "Sajnos nem tudok segíteni, menjen tovább bátyám isten hírével." Mert hogy az elhanyagolt külseje és sokszor az ehhez párosuló italszag alapján hajléktalan kéregetőnek nézik. A papa, aki szerint nekem nincs gyerekem, mert ők értek oda előbb a kórházba, és ők vitték haza. A papa, aki már reggel 9-kor sem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a végzettsége. (Mert ugye anyuka velem - a több diplomás, józan értelmiségivel - nem engedi el a gyereket arra hivatkozva, hogy hátha elvesztem út közben, de a papával elengedi, holott általában már akkor is ittas, amikor elindulnak, de mire aztán visszaérnek, addigra már egészen biztosan döngicsélnek körülötte a legyek.) Vagy hogy a "mama" legyen a gyerekem számára a családanya példaképe! A butaság, a konokság és az önzés megtestesítője. Hogy a gyerekem ezt tekintse követendő példának. Hogy számára az ideális család így nézzen ki: egy konok, erőszakos, alulművelt, jó, ha 60 körüli IQ-val rendelkező nagymama, aki elnyomja a papát, aki ez elől a sarki italozóba menekül, és egy önálló elképzelésekkel nem rendelkező, gyerek eszű anya férj nélkül, akit ugyancsak a mama irányít.

A korábbi családjogi perünkben a bíróság által kirendelt szakértők Melindáról nem tudtak mondani egyetlen pozitív, reményt keltő dolgot sem. Annullál, bagatellizál, mindent neurotikusan hárít, pszichopátiás kisiklásokkal jellemezhető viselkedés zavarai vannak. Éretlen (infantilis), dependens, az életvezetése irracionális elképzelések menték folyik a mindenkor éppen aktuális referencia személyek irányítása alatt.

És a panellakó Czenkik elképzelik, hogy ezekkel a tulajdonságokkal anyuka majd egyedül fogja nevelni a kislányunkat - a nála is sokkal rosszabb tulajdonságokkal megáldott mamával és papával hármasban -, hogy teljes egészében kiiktatják az életéből az egyetlen művelt, tanult, magas IQ-val rendelkező, racionális gondolkodású embert: az édesapját.

Ennyi realitásérzékük van, ennyi pedagógiai ismeretük van, és ennyit tudnak a gyermek érdekéről. (Igaz, a gyerek érdeke soha nem is számított nekik. Pontosabban a határtalan egoizmusukból fakadóan elintézik azzal, hogy a gyerek érdeke az, ami az ő vélt érdekük: azaz az, hogy velük öregedjen meg a panelban és sose ismerje meg a normális életet, de főképp az apját ne ismerhesse meg soha közelebbről, hiszen az osztályellenségnek számít a czenkizmus fogalomkategóriái szerint.)

Felvetődött az a kérdés is: hát mégis hol vannak a rokonok, a család, a barátok, hogy nincs senki, aki elkapná az anyukát, amikor az elkezd gyorsulni lefelé a lejtőn...

Erre az előbbiek lényegében már kellő magyarázattal szolgálnak. Másrészt ha egyszer valakinek nincsen saját önálló személyisége, az életvezetését mindig mások elképzelései szerint alakítja, és ez az életvezetés egyértelműen irracionális, akkor ebből nyilvánvalóan következik, hogy a "mindenkor éppen aktuális referenciaszemélyek", azaz Melinda családi, baráti, "tanácsadói" köre ugyancsak irracionális elképzelések szerint élő deklasszált hülyékből áll. Igaz, ehhez tegyük hozzá, hogy Melinda ráadásul dr. Regász Máriától megtanult hazudni is - korábban ez nem volt rá jellemző! -, és bizony rendre félre is vezeti az ismerőseit, akiktől ugyanakkor tanácsokat kér. Azaz nem elég, hogy eleve igen szerény képességekkel megáldott emberek képezik a társaságát, de még csak nincsenek is tisztában a valós helyzettel, amikor tanácsokat adnak Melindának. Ez következik persze a czenkizmus egyik alaptételéből - a Czenkik tévedhetetlenségébe vetett beteg meggyőződésből -, hiszen aki eleve abból indul ki, hogy amit a Czenkik neki kitalálnak, az csak jó lehet, az a valóságban nyilván nem tárgyilagos tanácsot, hanem megerősítést szeretne a Czenkik által kiagyalt orbitális hülyeségekhez, illetve erkölcsileg is elítélendő, sokszor már kifejezetten gyalázatos dolgokhoz.

Ami pedig dr. Regász Máriát illeti, neki nagyon egyszerű dolga van ebben a helyzetben, ugyanis őt általában igen egyszerű és igen prózai cél vezérli: minél keményebben lenyúlni a naiv, laikus balekot.

Ehhez pedig nincs jobb alany a végtelenül buta, ugyanakkor végtelenül erőszakos és önző embereknél.

Melinda ugye - miután korábban azért csak elbuktak a Czenkik 4 millió forintot dr. Regász Mária oldalán, és még vádemelési javaslat is lett a dologból kiskorú veszélyeztetése miatt, hogy a 600.000Ft gyámügyi bírságról már ne is beszéljek - előbb csak elment nem kevesebb, mint 8 tisztességes ügyvédhez. És persze mind a nyolcan megmondták neki, hogy teljesen hülye. Hogy amit apuka szeretne, az természetes, ha anyuka tótágast áll, akkor is meg fogják ítélni, és ez így is helyes. Ketten külön kiemelték: a fél igényeinek képviselete nem jelenti azt, hogy egy ügyvéd elvállalhatna olyasmit, ami egy gyermek érdekeivel nyilvánvalóan ellentétes!

Erre Melinda hazament, elmondta a mamának, hogy mi a helyzet. A mama pedig - a Czenkiknek mindig igazuk van tételből kiindulva - kijelentette, hogy ezek mind hülyék, szájtépő diplomások, na akkor vegyük csak elő a mi emberünket! És már tárcsázta is dr. Regász Máriát, akiről pontosan tudta, hogy garantáltan nem lesznek erkölcsi aggályai sem a gyerek érdekét illetően, sem bármi mást illetően, ha elárulják neki, hogy az elmúlt években sikerült összegyűjteniük újabb pár milliót, amit szívesen neki adnának abból a nemes, fennkölt célból, hogy próbálja meg harmadszor is piedesztálra emelni a czenkizmust, azaz igaznak elfogadtatni a hazugságot, okosságnak beállítani a tömény hülyeséget.

Máriánknak pedig innentől kezdve mindössze annyi dolga volt, hogy kedvesen rájuk mosolyog és biztosítja őket arról, hogy hát persze, természetesen nekik van igazuk, ő ezt látja, nem úgy, mint az alulképzett, hozzá nem értő kollégái, akik nem látták át kellőképp a helyzetet.

És ettől a pillanattól kezdve a Czenkik számára Regász az isten. Készülnek a harcra, és még el is hiszik, hogy a harcuk szent célt szolgál: a czenkizmus - azaz a butaság, a konokság és az önzés - piedesztálra emelését a normális világgal és a gyermek nyilvánvaló érdekeivel szemben.

Megszűnik minden realitás - racionalitás meg ugye eleve sosem volt náluk -, fel sem vetődik bennük, hogy ha egyszer már 4 évvel ezelőtt is elbuktak mindent, holott akkor még úgymond tiszta lappal indultak, ellenem meg vagy egy tucat büntető eljárást sikerült koholniuk - amire ugye beadványok tömkelegében hivatkoztak állandóan! -, akkor vajon mennyi esélyük lehet most, amikor egyrészt már sokkal apa-pártibb az új jogi szabályozás, másrészt minden ellenem indított eljárásuk megbukott - azaz nincs már mire hivatkozniuk! -, harmadrészt pedig anyuka "előélete" mára már több tucat jogerős gyámügyi bírságból áll a gyermeke veszélyeztetése miatt, sőt ugye még egy vádemelési javaslatot is fel tud mutatni, és csak azért úszta meg, hogy elítéljék kiskorú veszélyeztetéséért, mert a nyomozást addig húzta a rendőrség, amíg az elkövetés után 1,5 évvel megváltozott a Btk, és a jogalkotó lehetőséget adott az elkövetőnek arra, hogy tevékeny megbánás útján megváltsa az elítélést, amire az elkövetéskor még nem lett volna lehetőség.

De talán vizsgáljuk meg azt a kérdést is, hogy vajon mivel magyarázható anyuka Regász-hasonmássá süllyedése, az, hogy egyszerűen megszűnik a saját személyisége, és a bőrébe beköltözik maga dr. Regász Mária.

Melinda - ellentétben a szüleivel - legalább tisztában van a saját képességeivel. (Igaz, a butaságát az életkorával próbálja magyarázni, és határtalan optimizmussal kijelenti, miszerint 20 év múlva majd ő is olyan okos lesz, mint most én.) A másik - ami ugyancsak erénye a szüleivel szemben! -, hogy értékeli az észt, a műveltséget, a tudást. Annak idején éppen ez vonzotta hozzám a nagy korkülönbség ellenére. (Igaz, a 6 elemis, külsőleg is katasztrofális addigi partneréhez képest ugye nem volt nehéz jobb partinak látszani.)

A baj csak ott van, hogy Melindának ugye nem nehéz magánál okosabbakkal találkoznia, hiszen a valóságban bizony a 6 elemis korábbi barátja is lényegesen okosabb, talpraesettebb volt nála, és bizony ő irányította a kapcsolatukat. (Egyenesen közölve a diplomás tanítónővel, hogy "Neked nincs agyad, maradj csöndben és csináld, amit mondok.")

Így aztán természetesen dr. Regász Máriának sem volt nehéz elvarázsolnia, hiszen bár Máriát igen nagy jóindulattal is legfeljebb, ha közepes képességűnek lehet mondani, egyrészt a tényleges képességeinél lényegesen többet képes mutatni a laikusok felé, másrészt Melindánál valóban fényévekkel magasabban áll.

De talán térjünk azért ki arra is, hogy hogyan ülteti bele a hintába a naiv, élettapasztalattal nem rendelkező embereket:

Melinda kezdetben szó szerint azt mondta nekem: "Ismerd el, hogy azért penge agya van!" Hát hogyne! Penge a javából. Épp csak életlen, és alaposan kicsorbult penge. Melinda bizonygatni kezdte, hogy a Regász milyen okos, hogy egy lexikon a feje, hogy bármit kérdez tőle, azonnal köpi a választ, a megfelelő jogszabályt... Erre aztán megkérdeztem tőle, hogy netán szokta-e azután ellenőrizni is, hogy mi is áll azokban a jogszabályokban, amit az ügyvédnő csak úgy rutinból azonnal "köp" neki. Erre persze az volt a válasz, hogy miért kellene ellenőriznie, biztosan tudja az ügyvédnő, hogy mit mond. Arra a kérdésemre viszont már valahogy nem találta a választ, hogy mégis vajon mivel magyarázható az, hogy miközben ő így el van varázsolva az ügyvédnő gyors gondolkodásától és lexikális tudásától, az eljáró hatóságok - gyámügyi szakemberek, bírók, ügyészek, stb. - ugyanakkor döbbenettel nézik a plafont ezen villámgyors válaszok hallatán és azon gondolkoznak, hogy vajon hol és hogyan szerezhetett jogi diplomát ez a "penge agyú" Regász, majd pedig egytől egyig elutasítják az érveit, az indítványait, a kérelmeit az elsőtől az utolsóig, Melindát pedig elmarasztalják, elítélik, megbírságolják, meggyanúsítják és vádemelési javaslatot tesznek ellene mindazért, amit ennek a "penge agyúnak" a tanácsait szolgaian követve művelt.

A dolog lényege egyszerű: dr. Regász Mária stratégiája mondhatni szakállas trükk már, felkészültebb ember azonnal ki is szúrja. A lényege, hogy egyáltalán nem gondolkozik, ha valamilyen kérdést kap, hanem kapásból, és igen gyorsan, hadarva, többnyire motyogva, érthetetlenül válaszol. A laikus egyrészt nyilván a válasz tartalmát nem tudja értékelni, másrészt legtöbbször nem is érti, amit hall. Sok esetben magnóról sem sikerült leírni a regászi hadarás pontos tartalmát, csak annyit tartalmaz a szó szerinti jegyzőkönyvezés, hogy "dr. Regász Mária valamit motyog maga elé." Így aztán az ügyfél számára csak annyi jön le, hogy valami zseniális, gyors gondolkodású, nagy tudású valakivel áll szemben, holott dr. Regász Máriánál sem gyors gondolkodásról, sem tudásról nem lehet beszélni. Az ő esetében szaknyelven mondva "felgyorsult gondolkodásról" van szó, ami egészen más, mint a gyors gondolkodás. Olyan, mint amikor a motor üresben felpörög, viszont az autó áll, mert nincs mechanikai kapcsolat a felpörgött motor és a kerekek között. Vagy amikor a számítógépbe veszünk egy ultragyors processzort, viszont benne hagyjuk az öreg, lassú kiszolgáló memóriákat. A rendszer ilyenkor nem működik. dr. Regász Máriánál is erről van szó: azért, hogy gyors gondolkodásúnak láttassa magát, szinte már kényszeresen köp mindig valamilyen választ azonnal, miközben a gyenge memóriaegységei ezt a sebességet nem tudják kiszolgálni. Azaz a válasz elhangzik azelőtt, hogy a memóriából meg tudna érkezni a helyes válaszhoz szükséges információ. (Következésképpen persze a válasz kapitális hülyeség lesz, ezt azonban az ügyfél nem tudja. Az eljáró hatóságok viszont persze tudják.)

Visszatérve Melindára, azt egyértelműen érzékeli, ha valaki okosabb nála, arra viszont már nem képes, hogy a nála okosabbak között képes legyen rangsort felállítani. Vagyis ha találkozik egy 80-as IQ-val, akkor éppúgy el van varázsolva, mint amikor találkozik egy 100-as, egy 120-as, vagy egy 140-es, vagy akár egy 200-as IQ-val. Viszont arra már nem lesz képes, hogy megítélje: a 100-as, vagy a 200-as IQ-val rendelkező ismerőse az okosabb kettejük viszonylatában. Így aztán soha nem lesz képes eldönteni a szerény becslés szerint is minimum 40-es IQ eltérés ellenére sem, hogy mégis melyikünk az okosabb: Mariskája, vagy én.

Ennél is nagyobb baj azonban, hogy Melindából nem csupán a racionalitás hiányzik, de az erkölcsi tartás is! Azaz egyszerűen nincs alapvető, kialakult erkölcsi mércéje. Nincs benne meg az, hogy mi minősül tisztességesnek egy adott helyzetben és mi minősül tisztességtelennek, becstelennek, aljasnak. Legutóbb amikor számon kértem rajta, hogy elárulta a családját, elárulta az ágyasát és elárulta a saját gyerekét, az volt a válasza, hogy neki védekeznie kell, mert én megtámadtam! (Értsd: kértem, hogy a jövőben a lassan 6 éves kislányommal egyedül is eltölthessek néha egy-egy órát, vagy egy-egy hétvégét, nyáron elvihessem nyaralni egy-két hétre. Ez volt a galád támadás, amivel szemben anyukának "védekeznie" kell, ami pedig - szerinte - erkölcsössé teszi az erkölcstelent, elfogadhatóvá teszi a családárulást, a gyermek érdekeivel való szembefordulást.)

Egy barátom kedvenc mondása volt, hogy aki úriembernek születik, az még a pokolban is úriember marad, a tapló viszont hiába jut a mennyekbe, ott is csak a fa oldalán lesz a helye.

És ez így van. Amikor Adolf Galland lelőtte a Lamanche csatorna felett az angol pilótát, elkísérte a talajra érésig a sebzett gépet, majd a sérült angolt a birtokára vitte, gondoskodott az orvosi kezeléséről. Nem lőtte szitává a legyőzött gépet a pilótával együtt. Nem gyűlölködött, nem törekedett az ellenfél fizikai megsemmisítésére. Egy csatában győzni akart, és amikor már eldőlt a küzdelem, nem harcolt tovább, hanem segített a legyőzöttnek, hogy egyszer majd megint ringbe tudjon szállni.

Czenki Melinda ezt sosem fogja megérteni. A szerencsétlen lassan 3 hónapja nem élt szexuális életet. Elég ránézni, és már látszik rajta, hogy egy két lábon járó frusztráció az egész lány. Amikor ezt így egyenesen megmondtam neki, megkérdezte tőlem, hogy szerintem nem lenne-e abszurd, hogy miközben én újraszabályoztatni kérem a gyerekkel a kapcsolattartást, ő mondjuk ágyba bújna velem, ha engedne a testiségnek...

Édes jó istenem! Most erre én válaszoljak neki?! (Különösen, hogy bennem most már sokkal inkább az a kérdés merül fel, hogy vajon az én részemről helyes lenne-e, ha ágyba bújnék még egyszer a család árulójával, illetve olyan valakivel, aki a születésnapomon képes arra, amire Melinda - természetesen Regász utasítására! - képes volt...)

Mindenesetre elmondta: "az ügyvédnőt" megkérdezte, és az mondta neki, hogy ilyenkor - most tessék megfogódzkodni! - a tiszta tudatával úrrá kell lennie a bűnös testi vágyain, meg kell tartóztatnia önmagát, mert a csata eredményességét veszélyeztetné azzal, ha háború alatt az ellenséggel szexuális életet élne! (Vagyis ha képes lenne arra az eretnekségre, hogy az apai kapcsolattartás újraszabályozása alatt netán ágyba bújik velem, akkor emiatt majd megítélnék nekem a kétheti hétvégéket, meg a nyári szünidei kétheteket, de ha szépen úrrá tud lenni a "tiszta tudatával a bűnös testi vágyain", akkor majd el fogják utasítani ezt a kérésemet. Mintha legalábbis a kettőnek bármi köze is lenne egymáshoz! Melinda pedig ész nélkül elfogadja az ilyen állatságokat, azt már el is felejtette, hogy mit is írt le neki legutóbb a családjogi perünkben a bírónő... "A felek közti feszültség nem kapcsolattartási kérdés!" Értelemszerűen tehát a szülők közti intim testiség sem kapcsolattartási kérdés.)

Végezetül talán elemezzük azt a rémtettet is, amit Czenki "Regász" Melinda "Mária" a születésnapomon művelt. Mint ismeretes, alig egy hónappal korábban volt az ő születésnapja, amiről én tisztességgel megemlékeztem értékes ajándékokkal, virággal, pezsgővel. Alig egy héttel korábban volt a nőnap, amikor ugyancsak tisztességgel felköszöntöttem anyukát. Most - március 18-án - este 6-kor anyuka búcsúzáskor a liftajtóban még az orrát dugdosta hozzám, mint az a bizonyos piszén pisze kölyökmackó...

És másnap - a születésnapomon! - egy sms nem sok, de annyit sem küldött. Arra sem volt képes, hogy ha már ő nem is, de legalább a gyerek mondjon nekem valamit. Ha nem személyesen, akkor jobb híján telefonon! (Megjegyzem: a végzésünk szerint eleve déltől este hatig kapcsolattartás van a születésnapomon, csak ugye anyuka délben még dolgozik, egyedül meg nem engedi elvinnem a gyereket - holott jogom van hozzá! -, így aztán ha már nem megy a 6 óra, akkor anyuka szerint ne legyen még egy sms, vagy egy telefon sem!)

Na már most az, hogy a papa - akit én sms-ben felköszöntöttem, mert ugye Józsi, azaz neki meg névnapja volt most 19-én -, annyira sem volt képes, hogy legalább az én üdvözletem után visszaírjon annyit: "Neked meg Laci boldog születésnapot!", az egy dolog. A papa kultúrszintjét minősíti. (Erre mondta valaha néhai édesapám: "Úrnak születni kell, a paraszt meg nő, mint a gomba.")

De abban biztos vagyok, hogy ezt a minősíthetetlen, embertelen aljasságot még az engem osztályellenségnek tekintő mama sem javasolta volna a lányának. Még a mama is azt tanácsolta volna neki: hívjátok fel legalább telefonon, a gyerek mondja neki, hogy "Apa, boldog szülinapot kívánok neked!"

Ennyire aljas még a panellakó Czenkik között sem akad. Legalábbis magától. Ahogy mondani szokták: ide a rozsdás bökőt, hogy Melinda ahogy felment 18-án este a "piszénpiszekölyökmackózás" után, azonnal felhívta "az ügyvédnőt" átküldte neki az aznapi diktafonozás eredményét, és tanácsot kért tőle: hogyan kell viselkednie apuka születésnapján.

És megkapta a megfelelő - azaz velejéig aljas, embertelen - tanácsot, pontosabban nevezzük nevén: utasítást. Apukával nem csak ágyba bújni nem szabad, de a születésnapját is el kell felejteni, a gyereknek meg aztán végképp nem szabad szólni arról, hogy az apjának születésnapja van, ne is tudjon róla!

És Melinda ellenvetés nélkül végrehajtotta az élete eddig talán legelvetemültebb, legmocskosabb, legundorítóbb, legembertelenebb aljasságát nem csak velem, de a gyermekemmel szemben is! (Vajon egyáltalán felvetődött benne bármilyen erkölcsi kérdés, morális megfontolás? Nem valószínű. Programozója engedelmes robotjaként végrehajtotta az embertelen utasítást.)

Fel sem vetődött benne, hogy alig pár órával korábban mindketten megállapodtunk abban, hogy az újraszabályozási kérdés nem egymás ellen irányul, hogy nem vagyunk egymás ellenségei, nem utáljuk egymást, legfeljebb nem egyformán látjuk az adott kérdést. Fel sem vetődött benne, hogy én tisztességgel felköszöntöttem őt egy hónappal korábban, ahogy nem régen a nőnapon is. Ahogy az sem vetődött fel benne, hogy neki még ott van mindkét szülője és a gyerek is, de nekem mára már senki nem maradt. Fel sem merült benne, hogy miközben ő egy hónapja boldogan ünnepelhette a 35. születésnapját - örülve a tőlem kapott gáláns ajándékoknak (is) -, nekem az 55. születésnapomon a torkomban lesz a könny ennek a hihetetlen, embertelen aljasságnak az eredményeként. Holnap - amikor reggel odamegyek a 8 órás vasárnapi kapcsolattartásra elhozni a gyerekemet, és szokatlanul hallgatag leszek -, majd értetlenül megkérdezi: "Most meg mi bajod van már megint?" (És tényleg nem fogja tudni!)

Én pedig tulajdonképpen kire haragudjak, kit hibáztassak?!

dr. Regász Máriát?

Ő - hasonlóan Luciferhez - nem adhat mást, csak mi lényege: embergyűlöletet, kegyetlenséget, gonoszságot. Ezt azonban nem kötelező elfogadni, erkölcsi mércének tartani, példaképként tekinteni és követni. Ott van Lui, Mária férjének barátja, akit Mária ugyanúgy be akart vinni az erdőbe, mint Melindát, börtönbe akarta csukatni vele a gyermekei édesanyját, miközben 250.000Ft-ot akart lenyúlni tőle nem egészen 2 oldalért azzal, hogy ő 10 órát dolgozott azzal a két oldallal. Épp csak Lui nem tartozott a panellakó Czenkik közé. Férfi, de nem gyűlölködik és nem vevő a gyűlöletre, az esztelen bosszúra. És persze nem is balek. Közölte Mariskánkkal, hogy a két oldalra itt van 20.000Ft, ha nem tetszik, fel is út, le is út. (És lám, Mariskánk rájött, hogy a kisebb falat is jobb, mint a semmi. Pláne adómentesen, számla nélkül, mert persze Lui sem kapott tőle számlát egy árva fillérről sem.) És hiába korholta Marcsi, hogy "Gyenge vagy Lajos, nem vagy partner a harcban!", Lui elküldte köntörfalazás nélkül a jó k. anyjába. Közölte vele, hogy nem kivégezni akarja a gyermekei édesanyját, csupán el szeretne tőle válni, a gyerekeivel meg kapcsolatban szeretne maradni. Lui nem "gyenge" volt, hanem épp ellenkezőleg: erős volt! Szembe tudott szállni a regászi embergyűlölettel és a szeretet erejével elnyomta Mariskát, mint a cigarettacsikket. Nem a harcban nem volt partner, hanem a kegyetlenségben, az embertelenségben, az öncélú és értelmetlen rombolásban nem volt partner. És igaza volt. Ő - ellentétben az én Melindámmal - fehérek között európai tudott maradni, az ő agyát nem lehetett neurolingvisztikus módszerekkel átprogramozni, terminátorrá változtatni.

Hibáztassam inkább Melindát?

Én választottam, nem volt kötelező. Igaz, átvert azzal, hogy nem lehet gyereke, de nem ezen van a hangsúly. Tudtam, hogy kik a szülei, hogy milyen környezetben szocializálódott, hogy kik képezik a természetes közegét. És azt is tudtam, hogy fából sosem lesz vaskarika. Tudtam, hogy befolyásolható, hogy nincs önálló karaktere, hogy labilis, hogy állandóan agyal, hogy telve van félelmekkel, szorongásokkal, hogy zavaros minden a fejében. Sőt, még figyelmeztettek is: "Most még istenes a helyzet Laci! Akkor mi lesz majd, ha egyszer gyereke lesz, és a paranoid félelmei már nem önmagára, hanem a gyerekre irányulnak?!"

Vagy hibáztassam a múltat, a bolsevizmust?

A rendszert, ami kitermelte a panellakó Czenkiket, és velük együtt azt a jelenséget, illetve mentalitást, világszemléletet, amit én czenkizmusként definiáltam ebben az értekezésemben. A Kádár-rendszert, amely elhitette a prolival, hogy neki van igaza a szájtépő, mihaszna értelmiségivel szemben, hogy ő az egyedüli érték, csak ő számít, senki és semmi más...

Netán hibáztassam a bolgárgyörgy-féléket?

Akik elhitetik a késő kádári utókorból itt felejtett maradványokkal, hogy nem szabad meghallgatniuk sem az értelmiségit, mert utóbb még elkezdenének gondolkozni, abból meg baj lesz...

Vagy hibáztassam egyszerűen csak önmagamat?

Magamat, aki így utólag mindezt pontosan és tisztán látom, és bizony látnom kellett volna már korábban is, ha csak egy kicsit is jobban odafigyelek, de nem vettem kellően komolyan a problémát és szépen beleléptem nyakig ahelyett, hogy kimaradtam volna belőle...

Végül csak megismétlem: amit én ebben az értekezésben czenkizmusnak neveztem, azzal én az óbudai panellakó Czenkik révén ismerkedtem meg közelebbről, viszont nyilván nem a név az, aminek jelentősége van, hiszen mindez talán egyetlen további Czenkire sem jellemző, ugyanakkor viszont számos más nevű, a késő kádári utókorból itt felejtett öntudatos proletárra ugyancsak jellemzőnek fogják találni.

Mindenesetre tanuljanak az én leckémből, legyenek okosabbak, mint amilyen én voltam. Ha a legkisebb jelével is találkoznak a saját életükben az éppen aktuális választottjuk környékén az általam most czenkizmus összefoglaló név alatt elemzett jelenségnek, illetve világnézetnek, tartsák meg a kellő távolságot, vagy inkább kerüljenek a lehető legmesszibbre ettől a vírustól. Mert ha netán elkapják, már késő lesz...

Epilógus:

Sajnos nem tévedtem, ma - vasárnap - délelőtt úgy vártak reggel a 8 órás kapcsolattartás kezdetekor, mintha mi sem történt volna. Üres kézzel jöttek, és még nálunk sem jutott eszükbe, hogy legalább utólag valamit azért mégis csak illene mondaniuk. (Pillanatokon belül kiderült, hogy a gyereknek senki nem szólt, fogalma nem volt arról, hogy az apjának születésnapja volt.) Melinda úgy 6 órán keresztül kérdezgette időnként teljesen értetlenül, hogy már megint mi az isten bajom van, miért vagyok rosszkedvű, mert ő biztosan nem szolgált erre rá, nem csinált semmit. Hiába mondtam neki, hogy éppen erről van szó, mert hogy talán valamit mégis csinálnia kellett volna! Végül 6 óra értetlenség után egyenesen megkérdeztem tőle, hogy szerinte nem felejtett-e el valamit csütörtökön... Erre azt mondta, hogy ő itt járt 1/2 3 tájban, de nem voltam itthon. Arra a kérdésre pedig, hogy netán eszébe jutott-e a telefon, mint lehetőség, vagy ha már végképp nem tudja, hogy mit csináljon, ha valaki éppen nincs otthon, akkor miért nem küldött legalább egy üdvözlő sms-t, vagy miért nem hívott fel este, és adta át a gyereknek a kagylót, az volt a magyarázat, hogy előbb felhívta dr. Regász Máriát, hogy mitévő legyen, az pedig azt mondta neki, hogy nem szabad sem sms-t küldenie, sem telefonálnia, mert az később felhasználható lenne vele szemben!

Most erre mit lehet mondani? Aki ilyen tanácsot ad egy anyának, az beteg. Viszont az a tanítónő édesanya, aki egy ilyen tanácsot elfogad, legalább ugyanannyira beteg, tanítőnőnek meg legfeljebb papíron tanítónő...