dr. BÉRCES RENÁTA és dr. VIDOS RITA BÍRÓNŐK - KÉZ KEZET MOS, AVAGY TISZAESZLÁR 2014

Mindenek előtt röviden - kizárólag a tényeket bemutatva - nézzük, meg, mi is történt Tiszaeszláron:

1882. április 1-jén délben a kis keresztény szolgálólány: Solymosi Eszter hazafelé menet eltűnt. Ez a pészahot megelőző szombaton (Sabbat Hagadol) történt, amikor helybéli zsidók messziről érkezett vendégekkel együtt az ottani zsinagógában gyűltek össze. Mivel a kislányt hiába keresték, ugyanakkor viszont látták, amint beinvitálják a zsinagógába, elterjedt, hogy Esztert megölték a zsidók. Édesanyja feljelentést is tett ellenük április 3-án Farkas Gábor községi bírónál, majd április 4-én Jármy Jenő tiszalöki főszolgabírónál, de csak a lány országos körözését rendelték el.

Április végén Scharf Samu - a zsidó templomszolga: Scharf József négyéves kisfia - arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, a fiú apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Május 4-én az édesanya erre hivatkozva ismét vizsgálatot követelt a zsidók ellen. A nyíregyházi törvényszék Bary József aljegyzőt jelölte ki vizsgálóbíróul. Bary május 19-én Tiszaeszlárra utazott, letartóztatta Scharf Józsefet és feleségét, és megkezdte a falubeliek kihallgatását. Feljegyezte, hogy friss ásás nyomait látta a zsinagóga közelében, és hogy a falubeliek vallomása szerint Eszter eltűnése napján késő estig világosság és jövés-menés volt a zsinagógában, amire máskor nem volt példa. Egyes szomszédok utólag arra is emlékeztek, hogy gyerek sikolyt hallottak a gyilkosság napján.

Bary 19-én este Recsky András csendbiztossal a nyíregyházi ügyészségre küldte Scharf Móricot. Velük tartott Péczely Kálmán törvényszéki írnok is. Éjszakára megszálltak Recsky tiszanagyfalui lakásán. Másnap Móric beismerő vallomást tett. (Később a védelem azt állította, hogy Recsky és Péczely tanította be a fenyegetéssel és veréssel kényszerített fiúnak a vallomást; felnőttkori visszaemlékezésében maga Móric is megerősítette ezt, noha ennek a visszaemlékezésnek a hitelessége erősen kérdéses.)

Vallomása szerint apja a szombat reggeli istentisztelet után behívta az arra járó Esztert, hogy segítsen levenni a gyertyatartókat (ami a zsidóknak szombaton tilos volt). Ezután egy Hermann Wollner nevű zsidó vándorkoldus, aki a házukban kapott szállást, a zsinagógába vitte a lányt, ahol a három ott tartózkodó sakter, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Schwarz Salamon elvágta a nyakát, és a vérét egy edénybe gyűjtötték. Ezután a holttestet újra felöltöztették, és a nyakát rongyba bugyolálták Lustig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Jünger Adolf jelenlétében. Móric - vallomása szerint - mindezt a kulcslyukon keresztül látta. A későbbi helyszíni szemlék során Móricnak mozdulatról mozdulatra tudósítania kellett a kulcslyukon keresztül a bent történteket. A fiú mindenesetre mindent jól látott a kulcslyukon keresztül.

Recsky ezután üzent Barynak, aki még aznap éjjel Tiszanagyfalura utazott. Móric megismételte előtte a vallomását, melynek alapján tizenkét zsidót letartóztattak. Recsky átvizsgáltatta a zsinagóga és a sírok környékét, de nem találta nyomát a holttestnek. Móricot gyanúsítottból koronatanúvá minősítették, és szülei előzetes letartóztatása miatt gyámság alá helyezték.

Június 18-án tutajosok egy fiatal nő holttestét találták meg a Tisza partján, Tiszadada közelében. A halott Solymosi Eszter ruháit viselte, és a helyi orvos 14 évesnek becsülte, a nyaka sértetlen volt. A rögtönzött halottszemlén a tömegből kiszólított falubeliek a lemeztelenített holttestben Solymosi Esztert ismerték fel, viszont édesanyja és annak húga, Solymosi Gáborné, akik legjobban ismerték őt, tagadták, hogy Eszter lenne a halott. A három szakértőből álló rögtönzött orvosi bizottság megállapította, hogy a halott 10-24 éves volt, már régóta élhetett rendszeresen nemi életet, és 8-10 napja hunyt el. Azaz kizárt, hogy Solymosi Eszterről lehessen szó.

Bary azt feltételezte, hogy a zsidók egy prostituált holttestét öltöztették Eszter ruháiba, s felmentésük érdekében megszervezték a már nem egyértelműen felismerhető halottnak a hatóságok kezére juttatását. Utasítására letartóztatták a testet megtaláló tutajosokat. A védelem szerint napokon át tartó vallatással, fenyegetésekkel és veréssel kettejükből: Matej Ignácból és Herskó Dávidból beismerő vallomást csikartak ki, miszerint pénzért vállalták a tetem beöltöztetését és leszállítását. Vallomásuk alapján letartóztattak egy újabb tutajost, Smilovics Jankelt - a védelem szerint persze őt is "megdolgozták" -, mindhárman azt vallották, hogy két tiszaeszlári zsidó, Grósz Márton és Klein Ignác adta nekik a holttestet.

15 személy ellen indítottak eljárást, előzetes letartóztatásba helyezték őket, majd benyújtotta velük szemben 1 év után a Királyi Ügyészség 1883. április 14-én a vádiratot a Nyíregyházi Törvényszékre. Schwarz Salamont, Buxbaum Ábrahámot, Braun Lipótot és Wollner Hermannt gyilkossággal, Scharf Józsefet, Junger Adolfot, Braun Ábrahámot, Lusztig Sámuelt, Weiszstein Lázárt és Taub Emmánuelt gyilkosságban való bűnrészességgel, Vogel Anzelmet, Smilovits Jakabot, Herskó Dávidot, Grosz Mártont és Klein Ignácot pedig bűnpártolással és a holttest elrejtésével vádolták. Matej Ignácot, aki a gyanúsítottak közül egyedül nem volt zsidó, az eljárás folyamán tanúvá minősítették.

1882. szeptember közepén a védők indítványára a holttestet exhumálták és felboncolták a budapesti egyetem kirendelt tanárai: Scheuthauer Gusztáv, Belky János és Mihalkovics Géza professzor. Az előbbi, vidéki orvosokból álló bizottság véleményét tudománytalannak és valótlannak minősítették, ezt a véleményüket később a törvényszéki tárgyaláson is megerősítették. A szakértő tanárok a holttestet már felbomlott állapotban találták, így számos tényt nem tudtak tisztázni, azt viszont megállapították, hogy a holttest nyaka ép, így a nyakelvágás mint a halál oka kizárható. A bíróság ítéletének indoklása szerint a megtalált holttest azonossága Solymosi Eszterrel továbbra sem volt megállapítható, ezért nem fogadta el azt bizonyítéknak a vádlottak felmentéséhez.

A megvádoltak védelmét Eötvös Károly képviselő és ügyvéd vállalta el, szembeszállva saját pártja, a Függetlenségi Párt ellenzésével. Védőtársai Funták Sándor, Friedmann Bernát és Székely Miksa voltak. A "tiszaeszlári" per Nyíregyházán 1883. június 20-tól augusztus 3-ig lefolytatott végtárgyalásán az ügyészi feladatokat Szeyffert Ede királyi főügyészhelyettes látta el, aki július 27-i vádbeszédében maga is a vádlottak felmentését indítványozta. Eötvös híres, hétórás védőbeszéde július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. Az augusztus 3-án kihirdetett ítélet kimondta a megvádolt zsidók kétséget kizáró bizonyítottság hiányában történő felmentését első sorban a corpus delicti hiánya okán. A fellebbezés után a jogerős felmentő ítélet 1884. május 10-én született meg.

Ennyi volna a történet hivatalos része. Mindössze egyetlen egy részlet hiányzik belőle:

Pár nappal az ítélethirdetést megelőzően a bécsi Rothschild bárók megkeresték I. Ferenc Józsefet látszólag csupán azért, hogy tájékoztassák: éppen most tárgyalnak a magyarok által igényelt kölcsön-hosszabbításról és csökkentésről, hamarosan megszületik a döntés is. Aztán megjegyezték: tudomásuk szerint mostanában születik majd ítélet a tiszaeszlári zsidók ügyében, remélik, hogy igazságos, korrekt ítélet fog születni. Őfelsége azonnal megkereste Tisza Kálmánt, aki másnap személyesen utazott le tárgyalni Korniss Ferenc bíróval. Állítólag a következőket mondta neki:

- Nézze, Elnök úr! Holnap, holnapután, vagy bármikor Ön kihirdetheti a halálos ítéletet az eszlári sakterek fölött. Én nem akarom befolyásolni Önt. Csak annyit adok tudomására, hogy a bécsi Rothschild bárók Őfelségével közölték: amennyiben a nyíregyházi ítélet elítélő lesz, akkor nem csinálják meg a 60 millió forintos rente-konverziót. (a kölcsönkamat visszafizetési feltételeinek hosszabb
lejáratúvá változtatását, illetve csökkentését) Ez esetben a monarchia, de mindenesetre Magyarország csődbe megy, a forint elértéktelenedik.

Az egyébként szilárd jellemű Korniss Ferenc felmentette a vádlottakat kétséget kizáró bizonyítottság hiányában, majd lemondott.

Halála előtt az emlékirataiban visszatért az esetre és azt írta: Tisza Kálmán figyelmeztette: az országnak égetően szüksége van a kölcsönök meghosszabbítására. A visszaemlékezés szerint ugyan a corpus delicti hiánya a felmentés irányába hatott, az összes többi bizonyíték azonban a megvádoltak bűnössége mellett szólt, különösen, hogy a védelem bizonyítottan alaptalanul vádolta a hatóságokat kényszervallatással. A döntés meghozatalánál Korniss Ferenc végül az ország vélt érdekét tartotta fontosabbnak a saját meggyőződésénél és Justícia érdekénél. Ez azonban olyan feldolgozhatatlan dilemmát jelentett számára, hogy nem kívánt többé pulpitus mögé állni.

Tiszaeszlár tehát örök időkre nyitott kérdés maradt.

Ugyanakkor egyúttal jelképpé is vált: ez volt az első eset, amikor a magyar igazságszolgáltatás nyíltan kapitulált a zsidó pénzhatalom - a mammon - előtt.

Nem állítjuk, hogy a tiszaeszlári zsidók valójában igenis gyilkosok lettek volna, különösen már csak azért sem, mert az ártatlanság vélelmét mindenkinek tiszteletben kell tartania. (Mi is ezt tesszük.)

A probléma nem abban áll, hogy helyes ítéletet hozott-e Korniss Ferenc bíró, vagy sem, hanem abban, hogy miért döntött úgy, ahogy döntött! Abban, hogy nem a saját meggyőződése, hanem külső ráhatás hozatta vele azt az ítéletet, aminek akár helyesen, akár tévesen, de az ellenkezőjéről volt meggyőződve!

Itt tegyünk most egy kis kitérőt, és vizsgáljuk meg talán azt a kérdést is: vajon helyesen ítélte-e meg Korniss Ferenc azt, hogy mi is az ország érdeke. Vajon valóban az ország érdekét szolgálta-e az, hogy lényegében lefeküdt a Rothschild-pénznek? Rövid távon biztosan. De vajon hosszú távon is?!

Csak mert minden hatalomra az a jellemző, hogy amit tisztel, az egyrészt az erő, másrészt a karakán kiállás.

Csak mert ugyanakkor az is jellemző minden hatalomra, hogy megveti a meghunyászkodást, a gyávaságot, a kiállás hiányát, és eltapossa a meghunyászkodót, a gyávát, az önmagáért kiállni nem merőt.

Vegyük példaként a zsidó-kárpótlások kérdését. Sokan tiltakoznak ellene, de a válasz mindig az, hogy csak maradjunk csendben, ne beszéljünk ilyesmiről, ne emlegessük, hogy a nácik által megszállt Európában mi védtük legtovább a zsidóságot, mert akkor majd bosszút állnak, megvonják a pénzügyi támogatást, és így tovább.

Vajon tényleg így van?!

Akkor talán nézzük meg Románia esetét. Mert miközben hazánk egészen a német megszállásig a béke szigetének számított a zsidóság számára annak idején - hozzánk menekültek számolatlanul a nácik által megszállt országokból is -, addig Romániában kőkemény holokauszt volt: még a legádázabb náci is kismiska volt a bocskorosokhoz képest. (Ajánlott irodalom: Matatias Carp: Holocaust Romániában 1940-1944) Hogy csak egy példát említsünk: amikor a nácik egy munkaerő szállítmányt kértek tőlük, ezek az állatok beterelték a szerencsétlen zsidókat marhavagonokba, majd rájuk zárták a vagonokat. Csakhogy eszük ágában nem volt elindítani a szerelvényt az elosztótábor felé, hanem egyszerűen kiállították a sínre a tűző nyári napra. És ott hagyták! Amikor a Gestapo kiment utána nézni, hogy miért nem jön a szállítmány, még ezek a sokat próbált nácik is rosszul lettek a látványtól, és persze a borzalmas bűztől. (Helyben agyonlőtték az összes bocskorost, akit csak találtak a környéken, ez azonban már nem oldhatott meg semmit.)

És láss csodát: a zsidó-gyilkos bocskorosokat győztes hatalomként hozták ki a háború végén, és területeket kaptak tőlünk!

Amikor pedig a romániai zsidók - Izrael támogatásával - kárpótlást szerettek volna a román államtól a történtekért, Románia kijelentette, miszerint náluk nem volt holokauszt, ha pedig ezt vitatják a zsidók, beszéljék meg nyugodtan a Zsil völgyi bányászokkal. (A zsidók pedig a csákányok láttán inkább nem forszírozták tovább a kérdést.) Egy árva petákot nem kaptak. Sőt, mint tudjuk: a vége az lett, hogy Csaucseszku eladta őket pénzért Izraelnek! (Könnyű elképzelni, hogy milyen bánásmódban részesülhetett Romániában a zsidó kisebbség, ha Izrael állam képes volt még fizetni is, hogy kimenekíthesse onnan őket!)

És akkor talán tegyük fel a kérdést: lett ennek bármilyen negatív következménye Romániára nézve?! Netán kisebb ma a becsülete a románnak Európában, mint nekünk, magyaroknak?! Őket támadják lépten-nyomon Európában és Amerikában, vagy bennünket?! Őket pumpolják a végtelenségig, vagy bennünket?! Őket jellemzi-e az apátia, a pesszimizmus, a megszorítások miatti kiáltástalanság, vagy bennünket?!

Ennek pedig éppen az a magyarázata - többek között persze -, amire már utaltunk: hogy becsülete csak annak van, aki kiáll a saját érdekeiért, aki nem hunyászkodik meg. Márpedig a bocskorosok ugyan végtelenül aljasak és barbárok voltak, azt viszont nem lehet vitatni, hogy a saját érdekeiket mindig keményen és körömszakadtáig - és nem utolsó sorban nagyon ügyesen, taktikusan! - védték. Miközben mi lábtörlőt csináltunk magunkból! Nekik nem volt fontosabb a román érdeknél, miközben nekünk ha valami végképp nem számított, az éppen a magyar érdek volt. Náluk a kommunista is először román volt, és csak aztán volt kommunista, miközben nálunk a kommunista minden előbb volt, mint éppen magyar.

Ha a tiszaeszlári eset Romániában történik, nem kizárt ugyan, hogy ott is felmentik a vádlottakat, egy azonban halál biztos: ha felmentik őket, akkor nem azért mentik fel, mert a Rothschildok ezt várják tőlük, ettől teszik függővé a kölcsönök meghosszabbítását! (Sőt, a bocskorosokat ismerve sokkal valószínűbb, hogy ha náluk próbálkoznak ilyesmivel, esetleg éppen ezért - dafke! - ítélték volna el a hitsorsosait!)

Ezen kis kitérő után térjünk vissza Tiszaeszlár 2014-re, dr. Bérces Renáta és dr. Vidos Rita bírónőkre, a párhuzamokra és a különbségekre:

A párhuzam alapját mindössze az képezi, hogy dr. Bérces Renáta bírónő bizonyítottan, míg dr. Vidos Rita bírónő csupán "nagy valószínűség szerint" - Korniss Ferenchez hasonlóan - a saját meggyőződésükkel ellentétes ítéletet hoztak egy ugyancsak befolyásos zsidó pénzügyi körök által támogatott személy - dr. Gál Péter -, és társai ügyeiben, azaz ugyanaz történt, ami a tiszaeszlári esetben: Justícia érdeke háttérbe szorult és "más megfontolások" kerültek előtérbe, azaz ismételten elvált, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége csupán hiú ábránd.

dr. Bérces Renáta esete többé-kevésbé ismert, aki még nem ismeri, az üsse be a YouTube keresőjébe a bírónő nevét és nézze meg a publikációinkat, ha pedig egyik-másiknál azt olvassa, hogy hazánkban nem érhető el a videó, használjon valamilyen IP cserélő programot. (Bármilyen nem itthoni IP-ről elérhető az összes videó!) A jelen kérdés konkrétan a http://baldoroo.atw.hu/2014/Berci.htm oldalon, illetve a http://youtu.be/fKhFrUP1mBU oldalon tekinthető meg, mindkettő elérhető hazai IP-ről is. (Legalábbis ma még elérhető.)

A lényeg, hogy a bírónő gyakorta szokott prejudikálni, illetve anyagi jogi tájékoztatásokat adni tárgyalás közben a feleknek. Ez ugyan abszolút szabálytalan, miután azonban persze a jegyzőkönyvekbe mindez már nem kerül bele, így nem is lesz belőle probléma, hiszen ha a felek valamelyike felemlíti, dr. Bérces Renáta szemrebbenés nélkül letagadja, bizonyítani meg általában nem lehet. Kivéve, amikor valaki bátorkodik felvételt készíteni titokban a bírónő tárgyalásain uralkodó tarthatatlan állapotokról, ahogy történt ez a mi esetünkben is.

dr. Bérces Renáta a szokásos prejudikálásainak egyikében 2012. november 22-én a jogszabályokkal egyébként szinkronban állóan közölte: egy bűnügyi jegyzőkönyvet nem lehet nyilvánosságra hozni az érintettek hozzájárulása nélkül azon az alapon, hogy annak egyes részleteit korábban már az egyik érintett maga is közzé tette, mert az érintett maga döntheti el, hogy mit és hol enged meg megjelenni, a sorrendiség tehát csak magántitok feltárása esetében bír relevanciával, személyes adatok feltárása esetén nem.

Aztán az történt, ami a tiszaeszlári esetben is: 2014. szeptember 18-án az ítéletében leírta ennek pontosan az ellenkezőjét, azaz saját - egyébként helyes! - meggyőződésével szembenálló ítéletet hozott. (Legalábbis ebben a tekintetben mindenképp.)

A párhuzam tehát világos: ezúttal sem Justícia érdeke számított, hanem az, hogy mit szeretnének a dr. Gál Péter mögött álló befolyásos körök.

Ugyanakkor persze súlyos hiba lenne dr. Bérces Renátát Korniss Ferenchez hasonlítani. Ezzel súlyosan megsértenénk Korniss Ferenc emlékét, hiszen ő egyrészt egyenes jellemű ember volt, amit a saját szavait szemrebbenés nélkül letagadó, hazudozó dr. Bérces Renátáról aztán semmiképp nem lehet elmondani.

Másrészt dr. Bérces Renátát egészen biztosan nem kereste meg Tisza Kálmán.

Harmadrészt vitán felül áll, hogy Korniss Ferenc az országunk általa vélelmezett érdekét tartotta szem előtt, ami aztán dr. Bérces Renátáról végképp nem mondható el: ő legfeljebb a saját vélt, vagy akár valós érdekeit tarthatta szem előtt, amikor hangfelvétellel bizonyítottan a legjobb meggyőződésével szembenálló ítéletet hozott legalábbis a személyes adatok védelmével kapcsolatban.

A dr. Vidos Rita féle kutyakomédia részben legalábbis más eset, őt már a dr. Bérces Renáta által elkövetettek vitték kényszerpályára, egészen pontosan az, hogy ha tisztességgel lefolytatja a szükséges bizonyítást dr. Gál Péter tettleg becsületsértése ügyében, azzal egyúttal dr. Bérces Renátát is nagy valószínűséggel a vádlottak padjára juttatta volna, aki viszont dr. Vidos Rita munkáltatójának egy prominens bírója. Ő tehát nem dr. Gál Pétert védte, hanem az őt foglalkoztató Fővárosi Törvényszék egy prominens bírójának jegyzőkönyv-manipulációját mondhatni "íratlan kötelességeként" kellett lepleznie, amit csak úgy tehetett meg, hogy egyúttal a tettleg becsületsértést pedig eltussolja. (Igaz, egy másik - helyesen jegyzőkönyvezett - becsületsértést pedig elévültetett a bírónő, ami már nem magyarázható azzal, hogy a bíró kollégát mentette!)

Történt a következő: dr. Gál Péter 2012. november 22-én dr. Bérces Renáta előtt a felperest egyrészt legazemberezte, másrészt hozzá csapta a vizespoharát, amivel a rossz irányítás miatt a bírói pulpitust is sikerült leöntenie.

Az előbbi becsületsértés szabálysértésének minősült, az utóbbi tettleg becsületsértésnek.

Így az előbbit gyakorlatilag azonnal át kellett volna tennie a bírónőnek az eljárásra illetékes szabálysértési hatóságra, tekintettel arra is, hogy a szabálysértés 2 év után mindenképpen elévül!

Az utóbbi tekintetében viszont bizonyítást kellett volna folytatnia, miután a dr. Bérces Renáta által jegyzőkönyvezettek nem feleltek meg a valóságnak, ami azonnal látszott abból, hogy miután a gravitáció lefelé hat - nem felfelé! -, így az eset egyszerűen nem történhetett úgy, ahogy a hamis jegyzőkönyv tartalmazza: egy az asztal széléről véletlenül lelökött pohárból a víz nem kerül a jóval magasabban lévő bírói pulpitusra! (Mert annyi azért szerepelt a jegyzőkönyvben, hogy dr. Gál Péter bevizezte a pulpitust is!)

Számos egyértelmű bizonyíték és bizonyítási indítvány került dr. Vidos Rita bírónő asztalára:

Mindenek előtt egy hangfelvétel az esetről, amelyen jól hallatszik a műanyag pohárba való nagy erejű belecsapás, majd dr. Bérces Renáta riadt jajveszékelése, és az, hogy a bírónő a történtek miatt azonnal kiküldte dr. Gál Pétert a teremből. (Márpedig az egészen nyilvánvaló, hogy egy bíró nem küld ki egy alperest a tárgyalóból pusztán azért, mert az véletlenül lelökte a poharát az asztaláról!)

Emellett ott volt dr. Vidos Rita asztalán két tanú neve és címe. Mindketten jelen voltak az esetnél, tanúsítani tudták, hogy mi történt.

A vád ezen felül bizonyítási kísérletet is indítványozott a helyszínen: tegyünk le egy vizes poharat a Fővárosi Törvényszék 17.sz. tárgyalójának alperesi asztalára, majd mutassa meg dr. Gál Péter - vagy akárki más -, hogy vajon le tudja-e lökni a poharat úgy, hogy abból a víz a 30-40 centiméterrel magasabb pulpitust is beterítse?!

Végezetül a vád indítványozta dr. Bérces Renáta bírónő tanúként történő meghallgatását, és szükség esetén "szembesítését" a hangfelvétellel, megnyilatkoztatását, hogy vajon miért kezdett el jajveszékelni, és miért küldte ki dr. Gál Pétert a tárgyalóból, ha nem történt semmi?!

dr. Vidos Rita bírónő nem hülye, ő pontosan tudta, hogy mi történt. Másrészt bár kijelentette, hogy ő nem hallgatta meg a felvételt, mi azért meg vagyunk róla győződve, hogy bizony meghallgatta, és pontosan azért utasította el a felvétel felhasználását és a tárgyaláson nyilvánosan történő meghallgatását, mert nagyon is jól tudta, hogy mi van a felvételen!

A szánalmas magyarázat az volt, hogy a felvétel nem videó, csak hang és azon nem lehet látni, csak hallani valamit, abból meg nem derül ki, hogy mi történt! Ne felejtsük el: dr. Vidos Rita legalábbis azt állította, miszerint ő nem hallgatta meg a felvételt! Azaz meghallgatás nélkül felelőséggel eldöntötte felelős bíróhoz méltó módon, hogy nem alkalmas semmire, nem derülhet ki belőle semmi! (Ezzel szemben mi úgy gondoljuk, hogy egy hangfelvétel bizonyító erejét nem lehet megítélni a felvétel ismerete nélkül. Ha egy bíró ezt teszi, az azt jelenti, hogy előre eldöntött az ítélet mikéntje, azaz koncepciós eljárásról van szó!)

Még izgalmasabb azonban az a katasztrofális marhaság-özön, amit a bírónő a bizonyítási kísérlet elutasításának okáról összehordott: kijelentette, hogy sok mindent lehet modellezni egy kísérlet során, de azt nem, hogy milyen erővel lökte le a poharat dr. Gál Péter véletlenül az asztaláról.

Eleve tragikomikus, amikor egy jogász egy fizika tanárnak meg akarja magyarázni, hogy mit lehet és mit nem lehet modellezni. (Ez ugye egyfajta szereptévesztés.) Másrészt viszont az is nyilvánvaló, hogy amikor valaki valamit véletlenül lelök egy asztal széléről, akkor bármilyen erővel is teszi, lefelé löki, nem felfelé! De tegyük hozzá: a véletlen lelökés fogalma egyébként sem engedi meg, hogy bármekkora erőt feltételezhessünk. (Éppen az erő nagysága az, amitől függően az eset lelökésnek, vagy odacsapásnak minősül: ha egy pohár az asztal széléről az onnan legalább 2 méterre lévő másik asztalig repül, akkor azt nem lelökték, hanem odacsapták!)

Ami pedig a tanúk, illetve dr. Bérces Renáta megidézésének elutasítását illeti, erre - legalábbis a szóban kihirdetett "tiszaeszlári" típusú ítéletben - semmilyen indok nem hangzott el.

Ami viszont már az arcátlanság teteje, hogy még csak nem is bizonyítottság hiányára, hanem bűncselekmény hiányára hivatkozva mentette fel dr. Vidos Rita bírónő ez alól a cselekmény alól dr. Gál Pétert úgy, hogy egyszerűen nem tette lehetővé a történtek bizonyítását! (Holott kifejezetten jó eszű bírónőről van szó, azaz a magunk részéről biztosak vagyunk benne, hogy pontosan tudta: a jegyzőkönyv hamis - ahogy az abban szerepel, úgy biztosan nem történhetett! -, legfeljebb abban nem lehetett biztos, hogy mennyire hamis, erre kellett volna lefolytatni a felajánlott, illetve kért, nyilvánvalóan szükséges bizonyítást.)

De hogy a dolog kutyakomédia jellegére is alaposabban rámutassunk: miután nyilvánvaló volt, hogy a Fővárosi Törvényszék állományába tartozó egyetlen bíró sem fog felvállalni olyan bizonyítást, aminek eredményeképpen a saját kollégája nagy valószínűséggel a vádlottak padjára kerül, ezért természetesen kizárási kérelem is elő lett terjesztve a Fővárosi Törvényszékkel, és minden alá tartozó bírósággal, illetve bíróval szemben.

Erre dr. Vidos Rita bírónő angyali mosollyal közölte, miszerint ő legalábbis nem érzi magát elfogultnak - most tessék figyelni! - sem dr. Gál Péterrel, sem a magánvádlóval szemben!

Épp csak ott a probléma, hogy ezt nem is állította senki. A kizárási kérelem nem a vádlottal, vagy a magánvádlóval szembeni elfogultságot, hanem egyéb okból - dr. Bérces Renáta szerepe kapcsán - fennálló elfogultságot jelölt meg kizárási okként, arról viszont dr. Vidos Rita bírónő még véletlenül sem nyilatkozott, hogy ez a körülmény befolyásolja-e a tárgyilagosságában, vagy sem!

Ami viszont még szebb: a gazemberezés tekintetében pedig kijelentette, miszerint az ugyan gyalázkodás, nagy nyilvánosság hiányában azonban csak szabálysértésnek minősül, miután pedig az eljárást sikerült elhúznia 2 éven túlra, így már elévült! (Arra már nem adott magyarázatot, hogy miután az első pillanatban is látnia kellett, miszerint ez szabálysértési tényállás, miért várt több, mint 2 évig, miért várta meg, amíg elévül, miért nem tette át azonnal a szabálysértési hatósághoz?!)

A dologban a legszebb, hogy mint már korábbi publikációnkban közöltük: a december 13-i - szombati - tárgyaláson előbb 50.000Ft-ra megbírságolta a dr. Gál Péter Ügyvédi Irodát, majd elutasította dr. Gál Péter igazolási kérelmét a sabbat kapcsán, végül pedig elrendelte dr. Gál Péter azonnal elővezetését.

Aztán amikor a telefonon kiadott elővezetési parancsra az V. Kerületi Rendőrkapitányság közölte, hogy 1,5 óránál hamarabb nem tudnak kimenni dr. Gál Péter lakására, és nem tudják behozni hamarabb, dr. Vidos Rita egyszerűen berekesztette a tárgyalást és felmentette dr. Gál Pétert a távollétében, holott pontosan azért került sor már a korábbi tárgyalás elhalasztására is, és pontosan azért rendelte el most szombaton a bírónő dr. Gál Péter előállítását is, hogy nyilatkozhasson a pohárdobálás kérdésében. (Mint tudjuk: önmagával szemben ugyan nem köteles vallani, de amit mond, az viszont felhasználható ellene! Így dr. Vidos Rita végül - miután az összes szükséges bizonyítást zsigerből elutasította - még azt a lehetőséget is kizárta, hogy netán maga dr. Gál Péter mondja el, tárja fel őszintén a történteket!)

Na már most első hallásra ugye jól hangzik és igazán karakán bírói fellépésnek tűnik az 50.000Ft bírság éppúgy, mint az azonnali elővezetés elrendelése., épp csak az nem illik bele a képbe, ami azután történt, de az nagyon nem! (Különösen, mivel az ugye köztudott, hogy dr. Gál Péter semmit nem fizet ki és semmit nem is tudnak végrehajtani rajta a végrehajtók, így az 50.000Ft ugyanúgy nem lesz soha végrehajtva, ahogy a milliók sem. Ami pedig az előállítást illeti, az ugye el lett rendelve, de nem lett végrehajtva. Persze, ha a tárgyalást emiatt elnapolja a bírónő, akkor azután végre is lett volna hajtva, épp csak a tárgyalás nem lett elnapolva. Talán pontosan ezért nem!)

Mert tegyük fel a kérdést: ha nem volt szükséges dr. Gál Pétert meghallgatni, ha nem illette meg őt az a jog, hogy személyesen nyilatkozzon a kérdésben, akkor mégis miért napolta egyáltalán el a korábbi tárgyalást a bírónő?!

Másrészt ha már elnapolta, és nem jött el sem a vádlott, sem a védője, akkor miért nem napolta el ismét a tárgyalást?!

Ha viszont a pert e nélkül, a távollétükben is be lehetett fejezni, akkor miért volt szükség erre a kutyakomédiára a bírságolással, meg az azonnali elővezetés elrendelésével?!

Csak nem azért, mert kellett a színház a pártatlanság látszatának megteremtéséhez?! (Erre mondaná Kohn bácsi: "Ügyes! Határozottan ügyes!")

Ezekre a kérdésekre sajnos már csak a másodfok adhat majd választ a fellebbezési eljárásban, arról azonban a legkevésbé sem vagyunk meggyőződve, hogy adni is fog.

Végtére is a tiszaeszlári perben sem válaszolt meg a másodfok egyetlen egy az első fokú ítéletben nyitva hagyott kérdést sem.