dr. RÉTI LÁSZLÓ - A CÉL SZENESÍTI AZ ESZKÖZT: HA KELL, AKÁR A KÖZOKIRAT-HAMISÍTÁST
IS!
A legalapvetőbb jogi ismeretek
nélkül praktizáló, ráadásul alulszocializált, primitív viselkedésű dr. Regász Mária 2014. január 31-én a Pesti Központi Kerületi
Bíróságon egy tárgyalás után a tárgyalóból kifelé menet egyszerűen
leelmebetegezte szerkesztőnket, aminek következtében a bíró úgy üvöltött vele,
hogy 3 emelettel lejjebb is hallották, majd visszaparancsolta a tárgyalóba a
fékét vesztett Mariskát, és szerkesztőnk, valamint a Mariskára terhelő vallomást
tett tanú biztonsága kedvéért ott tartotta, amíg biztonságban eltávoznak.
Az ügyben egy ideig vita tárgyát
képezte, hogy a botrány-ügyvéd magatartása bűncselekménynek, vagy "csak"
szabálysértésnek minősül-e, végül a bíróság az utóbbit látta megvalósulni, és
megküldte az esetet az elkövető lakóhelye szerint illetékes XIII. kerületi
szabálysértési hatóságnak, ahol az jelenleg is folyamatban van.
Szerkesztőnk értelemszerűen a
Budapesti Ügyvédi Kamarához fordult, miután az ilyen végtelenül primitív
viselkedés egy közismert ügyvéd részéről megengedhetetlen, az ilyesmi
messzemenően alkalmas arra, hogy aláássa az ügyvéd társadalom mára már a
hasonló esetek okán amúgy is erősen megcsappan jó hírét.
Az, hogy el fogják tussolni az
esetet, egy pillanatig sem lehetett kétséges: dr. Regász
Mária egyfajta "állatorvosi ló" a kamarában, érinthetetlen, miután a társának - Dr. Grád Andrásnak
- dr. Réti László éppúgy le van kötelezve, mint dr. Bánáti János. Nem először
mosdatják már a szerecsent: volt már rá eset, hogy ítélt ügyre hivatkozva
tagadták meg a dr. Regász Máriával szembeni panaszban
foglaltak érdemi kivizsgálását, azt állították, hogy a 2011 februárjában történt esetet már jogerősen elbírálták 2010 júniusában. Miután ezt a
gazemberséget megúszták jogkövetkezmények nélkül - legalábbis eddig. -, felbátorodtak, és mostanában talán még ennél
is pofátlanabb módon fürdetik, mosdatják a szerecsent. Az ügyvédi titoktartás
kérdésében például eddig már 3 sajátos "mosószappant" is használtak: először
kiderítették, hogy a titoksértés miatt csak a titokgazda tehet panaszt, szerkesztőnk
nem. (Mert ugye a titokgazda nem fog
panaszt tenni amiatt, amiről csupán szerkesztőnk tud, ő nem!) Szerkesztőnk
a fellebbezéséhez csatolta dr. Bánáti János saját állásfoglalását, miszerint
még a névtelen panaszt is ki kell vizsgálni érdemben, ha etikai, illetve
fegyelmi vétségre utal, akár észlelés alapján is el kell járnia a kamarának, ha
olyasmiről értesül, ami alkalmas lehet az ügyvéd társadalom jó hírének
rombolására. A fellebbezést a Magyar Ügyvédi Kamara bizonyíthatóan elolvasás nélkül utasította el, az
ugyanis nehezen képzelhető el, hogy dr. Bánáti János a saját maga állásfoglalását megalapozatlannak találta volna, persze
ha elolvassa a fellebbezésben foglaltakat. A következő titoksértési esetben még
érdekesebb érveléssel söpörte szőnyeg alá az esetet dr. Réti László:
kijelentette, hogy dr. Regász Mária nem ügyvédként
eljárva, hanem magánszemélyként eljárva
fedte fel a volt ügyfele által egykoron a tudomására hozott titkokat. Értsd:
amit ügyvédként tudott meg, azt a saját magánügyében használta fel. Vagyis ha van rajta talár, akkor köti a
titoktartás követelménye, ha meg utcai öltözékben van, akkor nem köti. Ez
ugye példáját ritkító baromság, viszont dr. Bánáti János ezt is helyben hagyta.
(Nem kétséges, hogy ezúttal is fejbólintójánosként, azaz bele sem olvasva a
fellebbezésbe.) Hogy azonban fokozni lehessen még a baromságot, legutóbb
ismét újabb fenomenális ötlettel állt elő dr. Réti László: amikor már nem
lehetett letagadni, hogy vagy fél kilónyi ügyvédi titoknak minősülő iratanyagot
használt fel dr. Regász Mária egy magánügyében, akkor
azzal mentette meg, hogy amennyiben a titokgazda - aki nem tud róla!!! -, nem kifogásolja a
titkainak a felhasználását, akkor azt kell vélelmezni, hogy megadta a
hozzájárulást! Ezúttal szerkesztőnk a fellebbezésében hivatkozott egy bírósági
jegyzőkönyvre, amelyben korábban a titokgazda - amikor tanúként hallgatták meg egyszer - egyértelműen kizárta a
titoktartás alóli felmentést, másrészt jelezte, hogy a vélelem kérdése is
pontosan fordított: a felmentés megkapását az ügyvédnek kell bizonyítania,
bizonyítatlanság esetén pedig azt kell vélelmezni, hogy nem kapta meg. dr. Bánáti János természetesen ezt a baromságot is
szentesítette elolvasás nélkül...
De talán térjünk rá a mostani
esetre, aminek kapcsán megérlelődött szerkesztőnkben az elhatározás, hogy egyrészt
pert indít ezzel az arcátlan, becstelen társulattal szemben a tisztességes
eljáráshoz való alapjogának megsértése miatt, másrészt feljelentést tesz dr.
Réti Lászlóval szemben hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás
bűntette miatt:
dr. Réti
László tehát P-029/2014.sz.
határozatában megtagadta az előzetes vizsgálat elrendelését azzal, hogy "Panaszolt ügyvéd a tárgyalást zavaró
perbeli magatartásáért bocsánatot kért az eljáró bírótól és közölte, hogy
közeli hozzátartozója halála miatt van ilyen feldúlt állapotban." Erre a
rendkívüli helyzetre tekintettel pedig ezzel a bocsánatkéréssel és
magyarázattal lezártnak lehet tekinteni az esetet, nem indokolt emiatt
elrendelni még az előzetes vizsgálatot sem.
Igazán emberien hangzik. Megvalljuk,
mi sem csináltunk volna ebből ügyet, ha
valóban ez lett volna a helyzet...
A baj csak ott van, hogy dr. Réti
Lászlóhoz képest Pinokkió az igazmondás
rendíthetetlen bajnokának tekinthető. dr. Réti László egyszerűen ordas módon hazudott:
Amint az a tárgyalási
jegyzőkönyvből félreérthetetlenül kiderül: szó sincs arról, hogy dr. Regász Mária bocsánatot kért volna az eljáró bírótól,
illetve, hogy közeli hozzátartozója halála miatt lett volna feldúlt állapotban.
Egyébként pedig nem is a tárgyalást zavarta: már az ítélet kihirdetése és a
jegyzőkönyv lezárása után kezdett el bugriskodni.
Azért persze valamennyi mégis csak igaz volt abból
amit dr. Réti László leírt: valaki ugyanis
valóban bocsánatot kért az eljáró bírótól a tárgyalást zavaró közbeszólásaiért
a tárgyalás befejezése után, és valóban egy közeli hozzátartozója halálával
magyarázta a fegyelmezetlenségét, épp
csak az a valaki nem dr. Regász Mária volt, hanem történetesen szerkesztőnk!!!
Afelől ezúttal sem lehetett kétségünk,
hogy természetesen a Magyar Ügyvédi Kamara fejbólintójánosai
ezt is helyben fogják hagyni, a kérdés az volt, hogy vajon milyen indokkal?
Semmilyennel. Ezúttal is az
történt, ami eddig: bele sem olvastak
a tárgyalási jegyzőkönyv végén szereplő hivatalos feljegyzésbe!
V/2592/5/2014/1.sz., július
7-én kelt fejbólintásukban lényegében lemásolták az első fokú határozatot, a
fellebbezésről mindössze annyit írtak, hogy szerkesztőnk iratellenességre
hivatkozott benne. Majd kijelentették, hogy a fellebbezés alaptalan, és azt
azzal indokolták, hogy "Az első fokú
határozat helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a bejelentett
tények alapján fegyelmi vétség alapos gyanúja nem merült fel."
dr. Bánáti
János tehát ordas módon hazudott, amikor azt írta: "Az elnökség felülvizsgálta az ügy iratait." Eszük ágában nem volt érdemben bármit is felülvizsgálni, eszük ágában
nem volt a fellebbezést az elvárható alapossággal elolvasni, és végképp nem
olvasták el a bírósági feljegyzést, amiből látniuk kellett volna, hogy
dr. Réti László mekkorát hazudott, illetve azt, hogy az első fokú határozat alapvetően téves, valótlan tényállás alapján
született.
Az Alkotmánybíróság szerint a
"tisztességes eljárás" követelménye magában foglalja az eljárást folytatóval,
valamint az eljárással szemben megkövetelt tulajdonságokat, illetve
alapelveket, és egyben biztosítja az Alaptörvényben írt eljárási garanciák
teljesülését is.
A 6/1989. (III.11.) AB határozat
szerint a "tisztességes eljárás" (fair trial) olyan
minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembe vételével
lehet megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy lehet az egész
eljárás összességében tisztességes, ahogy
az összes részletszabály betartása dacára is lehet az eljárás összességében
vizsgálva méltánytalan, vagy igazságtalan, vagy nem tisztességes. A
tisztességes eljáráshoz való jog lényegében azokat a garanciákat foglalja
magában, amelyek rendeltetése, hogy a felek jogainak érvényesítése olyan
eljárásban történjen, amely biztosítékot jelent a törvényes, elfogulatlan és
ésszerű időn belüli döntésre. Ezeket a biztosítékokat jobbára az egyes eljárási
törvények, illetve például kamarai eljárások esetén etikai kódexek és
szabályzatok tartalmazzák.
A tisztességes eljárás előbb
idézett alapvető követelményével nyilvánvalóan ellentétes az, amikor dr. Réti László konkrét tények, hivatalos
okirat tartalma tekintetében hazudik, a feje tetejére állítja a valóságot -
a határozatába lényeges körülményt
nyilvánvalóan szándékosan és célzatosan hamisan foglal bele, azaz hamis
közokiratot készít! -, azt állítja, hogy szegény bepanaszolt ügyvéd
rossz lelkiállapotban volt, mert meghalt valakije, és belátva a magatartása
helytelen voltát, bocsánatot is kért, miközben a bírósági okiratban egészen más
áll.
A tisztességes eljárás előbb
idézett alapvető követelményével nyilvánvalóan ellentétes az is, amikor dr.
Bánáti János azt hazudja, hogy megvizsgálta az iratokat, miközben esze ágában
nem volt bármit is megvizsgálni: egyértelműen
a bírósági okirat elolvasása, ismerete nélkül utasította el az e körben
legalábbis nyilvánvalóan megalapozott fellebbezést. (A tisztességes eljárás nyilván ott kezdődik, hogy a beadványokat, a
bizonyítékokat, az okiratokat kellő alapossággal elolvassák, és a döntést a
tényanyag pontos ismeretében hozzák meg! Ha egy eljárásban nyilvánvalóvá válik,
hogy a döntés az iratanyag ismerete nélkül született meg, ott nem is lehet
kétséges az eljárás tisztességtelen volta!)
Végezetül hangot adnánk azon
véleményünknek, hogy dr. Réti László, és dr. Bánáti János sajnos az efféle
elvetemült, gátlástalan tevékenységükkel sokkal többet
ártanak a hazai ügyvéd társadalom jó hírének, mint akár dr. Regász
Mária, akár bárki más.