dr. RÉTI LÁSZLÓ - A CÉL SZENESÍTI AZ ESZKÖZT: HA KELL, AKÁR A KÖZOKIRAT-HAMISÍTÁST IS!

 

A legalapvetőbb jogi ismeretek nélkül praktizáló, ráadásul alulszocializált, primitív viselkedésű dr. Regász Mária 2014. január 31-én a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy tárgyalás után a tárgyalóból kifelé menet egyszerűen leelmebetegezte szerkesztőnket, aminek következtében a bíró úgy üvöltött vele, hogy 3 emelettel lejjebb is hallották, majd visszaparancsolta a tárgyalóba a fékét vesztett Mariskát, és szerkesztőnk, valamint a Mariskára terhelő vallomást tett tanú biztonsága kedvéért ott tartotta, amíg biztonságban eltávoznak.

Az ügyben egy ideig vita tárgyát képezte, hogy a botrány-ügyvéd magatartása bűncselekménynek, vagy "csak" szabálysértésnek minősül-e, végül a bíróság az utóbbit látta megvalósulni, és megküldte az esetet az elkövető lakóhelye szerint illetékes XIII. kerületi szabálysértési hatóságnak, ahol az jelenleg is folyamatban van. 

Szerkesztőnk értelemszerűen a Budapesti Ügyvédi Kamarához fordult, miután az ilyen végtelenül primitív viselkedés egy közismert ügyvéd részéről megengedhetetlen, az ilyesmi messzemenően alkalmas arra, hogy aláássa az ügyvéd társadalom mára már a hasonló esetek okán amúgy is erősen megcsappan jó hírét.

Az, hogy el fogják tussolni az esetet, egy pillanatig sem lehetett kétséges: dr. Regász Mária egyfajta "állatorvosi ló" a kamarában, érinthetetlen, miután a társának - Dr. Grád Andrásnak - dr. Réti László éppúgy le van kötelezve, mint dr. Bánáti János. Nem először mosdatják már a szerecsent: volt már rá eset, hogy ítélt ügyre hivatkozva tagadták meg a dr. Regász Máriával szembeni panaszban foglaltak érdemi kivizsgálását, azt állították, hogy a 2011 februárjában történt esetet már jogerősen elbírálták 2010 júniusában. Miután ezt a gazemberséget megúszták jogkövetkezmények nélkül - legalábbis eddig. -, felbátorodtak, és mostanában talán még ennél is pofátlanabb módon fürdetik, mosdatják a szerecsent. Az ügyvédi titoktartás kérdésében például eddig már 3 sajátos "mosószappant" is használtak: először kiderítették, hogy a titoksértés miatt csak a titokgazda tehet panaszt, szerkesztőnk nem. (Mert ugye a titokgazda nem fog panaszt tenni amiatt, amiről csupán szerkesztőnk tud, ő nem!) Szerkesztőnk a fellebbezéséhez csatolta dr. Bánáti János saját állásfoglalását, miszerint még a névtelen panaszt is ki kell vizsgálni érdemben, ha etikai, illetve fegyelmi vétségre utal, akár észlelés alapján is el kell járnia a kamarának, ha olyasmiről értesül, ami alkalmas lehet az ügyvéd társadalom jó hírének rombolására. A fellebbezést a Magyar Ügyvédi Kamara bizonyíthatóan elolvasás nélkül utasította el, az ugyanis nehezen képzelhető el, hogy dr. Bánáti János a saját maga állásfoglalását megalapozatlannak találta volna, persze ha elolvassa a fellebbezésben foglaltakat. A következő titoksértési esetben még érdekesebb érveléssel söpörte szőnyeg alá az esetet dr. Réti László: kijelentette, hogy dr. Regász Mária nem ügyvédként eljárva, hanem magánszemélyként eljárva fedte fel a volt ügyfele által egykoron a tudomására hozott titkokat. Értsd: amit ügyvédként tudott meg, azt a saját magánügyében használta fel. Vagyis ha van rajta talár, akkor köti a titoktartás követelménye, ha meg utcai öltözékben van, akkor nem köti. Ez ugye példáját ritkító baromság, viszont dr. Bánáti János ezt is helyben hagyta. (Nem kétséges, hogy ezúttal is fejbólintójánosként, azaz bele sem olvasva a fellebbezésbe.) Hogy azonban fokozni lehessen még a baromságot, legutóbb ismét újabb fenomenális ötlettel állt elő dr. Réti László: amikor már nem lehetett letagadni, hogy vagy fél kilónyi ügyvédi titoknak minősülő iratanyagot használt fel dr. Regász Mária egy magánügyében, akkor azzal mentette meg, hogy amennyiben a titokgazda - aki nem tud róla!!! -, nem kifogásolja a titkainak a felhasználását, akkor azt kell vélelmezni, hogy megadta a hozzájárulást! Ezúttal szerkesztőnk a fellebbezésében hivatkozott egy bírósági jegyzőkönyvre, amelyben korábban a titokgazda - amikor tanúként hallgatták meg egyszer - egyértelműen kizárta a titoktartás alóli felmentést, másrészt jelezte, hogy a vélelem kérdése is pontosan fordított: a felmentés megkapását az ügyvédnek kell bizonyítania, bizonyítatlanság esetén pedig azt kell vélelmezni, hogy nem kapta meg. dr. Bánáti János természetesen ezt a baromságot is szentesítette elolvasás nélkül...

De talán térjünk rá a mostani esetre, aminek kapcsán megérlelődött szerkesztőnkben az elhatározás, hogy egyrészt pert indít ezzel az arcátlan, becstelen társulattal szemben a tisztességes eljáráshoz való alapjogának megsértése miatt, másrészt feljelentést tesz dr. Réti Lászlóval szemben hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt:

dr. Réti László tehát P-029/2014.sz. határozatában megtagadta az előzetes vizsgálat elrendelését azzal, hogy "Panaszolt ügyvéd a tárgyalást zavaró perbeli magatartásáért bocsánatot kért az eljáró bírótól és közölte, hogy közeli hozzátartozója halála miatt van ilyen feldúlt állapotban." Erre a rendkívüli helyzetre tekintettel pedig ezzel a bocsánatkéréssel és magyarázattal lezártnak lehet tekinteni az esetet, nem indokolt emiatt elrendelni még az előzetes vizsgálatot sem.

Igazán emberien hangzik. Megvalljuk, mi sem csináltunk volna ebből ügyet, ha valóban ez lett volna a helyzet...

A baj csak ott van, hogy dr. Réti Lászlóhoz képest Pinokkió az igazmondás rendíthetetlen bajnokának tekinthető. dr. Réti László egyszerűen ordas módon hazudott:

Amint az a tárgyalási jegyzőkönyvből félreérthetetlenül kiderül: szó sincs arról, hogy dr. Regász Mária bocsánatot kért volna az eljáró bírótól, illetve, hogy közeli hozzátartozója halála miatt lett volna feldúlt állapotban. Egyébként pedig nem is a tárgyalást zavarta: már az ítélet kihirdetése és a jegyzőkönyv lezárása után kezdett el bugriskodni. Azért persze valamennyi mégis csak igaz volt abból amit dr. Réti László leírt: valaki ugyanis valóban bocsánatot kért az eljáró bírótól a tárgyalást zavaró közbeszólásaiért a tárgyalás befejezése után, és valóban egy közeli hozzátartozója halálával magyarázta a fegyelmezetlenségét, épp csak az a valaki nem dr.  Regász Mária volt, hanem történetesen szerkesztőnk!!!

Afelől ezúttal sem lehetett kétségünk, hogy természetesen a Magyar Ügyvédi Kamara fejbólintójánosai ezt is helyben fogják hagyni, a kérdés az volt, hogy vajon milyen indokkal?

Semmilyennel. Ezúttal is az történt, ami eddig: bele sem olvastak a tárgyalási jegyzőkönyv végén szereplő hivatalos feljegyzésbe!

V/2592/5/2014/1.sz., július 7-én kelt fejbólintásukban lényegében lemásolták az első fokú határozatot, a fellebbezésről mindössze annyit írtak, hogy szerkesztőnk iratellenességre hivatkozott benne. Majd kijelentették, hogy a fellebbezés alaptalan, és azt azzal indokolták, hogy "Az első fokú határozat helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a bejelentett tények alapján fegyelmi vétség alapos gyanúja nem merült fel."

dr. Bánáti János tehát ordas módon hazudott, amikor azt írta: "Az elnökség felülvizsgálta az ügy iratait." Eszük ágában nem volt érdemben bármit is felülvizsgálni, eszük ágában nem volt a fellebbezést az elvárható alapossággal elolvasni, és végképp nem olvasták el a bírósági feljegyzést, amiből látniuk kellett volna, hogy dr. Réti László mekkorát hazudott, illetve azt, hogy az első fokú határozat alapvetően téves, valótlan tényállás alapján született.

Az Alkotmánybíróság szerint a "tisztességes eljárás" követelménye magában foglalja az eljárást folytatóval, valamint az eljárással szemben megkövetelt tulajdonságokat, illetve alapelveket, és egyben biztosítja az Alaptörvényben írt eljárási garanciák teljesülését is.

A 6/1989. (III.11.) AB határozat szerint a "tisztességes eljárás" (fair trial) olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembe vételével lehet megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy lehet az egész eljárás összességében tisztességes, ahogy az összes részletszabály betartása dacára is lehet az eljárás összességében vizsgálva méltánytalan, vagy igazságtalan, vagy nem tisztességes. A tisztességes eljáráshoz való jog lényegében azokat a garanciákat foglalja magában, amelyek rendeltetése, hogy a felek jogainak érvényesítése olyan eljárásban történjen, amely biztosítékot jelent a törvényes, elfogulatlan és ésszerű időn belüli döntésre. Ezeket a biztosítékokat jobbára az egyes eljárási törvények, illetve például kamarai eljárások esetén etikai kódexek és szabályzatok tartalmazzák.

A tisztességes eljárás előbb idézett alapvető követelményével nyilvánvalóan ellentétes az, amikor dr. Réti László konkrét tények, hivatalos okirat tartalma tekintetében hazudik, a feje tetejére állítja a valóságot - a határozatába lényeges körülményt nyilvánvalóan szándékosan és célzatosan hamisan foglal bele, azaz hamis közokiratot készít! -, azt állítja, hogy szegény bepanaszolt ügyvéd rossz lelkiállapotban volt, mert meghalt valakije, és belátva a magatartása helytelen voltát, bocsánatot is kért, miközben a bírósági okiratban egészen más áll.

A tisztességes eljárás előbb idézett alapvető követelményével nyilvánvalóan ellentétes az is, amikor dr. Bánáti János azt hazudja, hogy megvizsgálta az iratokat, miközben esze ágában nem volt bármit is megvizsgálni: egyértelműen a bírósági okirat elolvasása, ismerete nélkül utasította el az e körben legalábbis nyilvánvalóan megalapozott fellebbezést. (A tisztességes eljárás nyilván ott kezdődik, hogy a beadványokat, a bizonyítékokat, az okiratokat kellő alapossággal elolvassák, és a döntést a tényanyag pontos ismeretében hozzák meg! Ha egy eljárásban nyilvánvalóvá válik, hogy a döntés az iratanyag ismerete nélkül született meg, ott nem is lehet kétséges az eljárás tisztességtelen volta!)

Végezetül hangot adnánk azon véleményünknek, hogy dr. Réti László, és dr. Bánáti János sajnos az efféle elvetemült, gátlástalan tevékenységükkel sokkal többet ártanak a hazai ügyvéd társadalom jó hírének, mint akár dr. Regász Mária, akár bárki más.